- NEM B�ROM TOV�BB! – �v�lt�tt fel Harry, �s be akarta fogni a szem�t, meg a f�l�t is, de a kett� egyszerre nem siker�lt. Szeme el�tt eml�kk�pek cik�ztak. Ami nem is lett volna baj, de mintha a f�l�be kiab�lt�k volna szavaikat.

A k�t fi� a parkban rohant, h� csat�ztak. �s kacagtak… A gyermek Voldemort kacagott…

Majd l�tta �ket egy�tt az eb�dl�ben, nevettek Sam boh�ckod�s�n, ahogy j�tszott az �tellel.

L�tott mindent, az els� t�tova �lel�seket, ahogy Sam leesett a sepr�r�l, �s Denem a karj�ba kapva vitte Madam Pomfreyhoz. Am�g a fi� h�pp�gve b�jt karjai k�z�, � csak vigasztal� szavakat suttogott, �s mikor rendbe hozt�k a t�r�tt csontot, hi�ba bizonygatta mindenki, hogy leteheti Samat, � nem engedte, �s a szob�j�ig vitte �t.

L�tta az els� cs�kot, ami nem is volt cs�k ink�bb f�l�s puszi, amit l�bujjhegyre �llva Sam adott Denem sz�j�ra, aki zavar�ban azt se tudta, mit tegyen.

Az els� k�z�s �jszak�t, amin egym�shoz b�jva aludtak… Sam er�sen kapaszkodott Denem pizsam�j�ba, �gy aludt el �s a k�s�bbi gyilkos egy �vatos puszit adva az alv� fi� fej�re szorosan �t�lelte �t, �s �gy aludtak b�k�sen.

Annyi eml�k, annyi k�z�s meghitt pillanat…

- Sam! Sam! Mi t�rt�nt veled? – kapta f�l az �jult fi�t Denem, �s m�r rohant is vele Madam Pomfreyhoz.

- Nyugodjon meg Denem, ez v�rhat� volt!- sz�lt r� er�lyesen a n�.

- Nem nyugszom meg! Mi van vele?! Mi baja van? Ez a h�ten m�r az �t�dik rosszull�t!– Denem tajt�kzott a d�ht�l, Harry megrend�lve l�tta, hogy az aggodalom �rj�tette �gy meg.

- Tom… nyugodj meg – hallatszott egy er�tlen hang az el�bb m�g eszm�letlen fi� �gya fel�l. Majd �l� helyzetbe torn�zta mag�t.

- Sam! J�l vagy? – Sz�ket h�zott az �gyhoz le�lt, �s kez�be fogta az apr�, t�r�keny kezet.

- Nem, nem vagyok j�l, �s nem is leszek. – v�laszolt halv�ny mosoly k�s�ret�ben.

- Mi ez az �r�let? K�rlek, mondd el v�gre… - halkan szinte esdekelve mondta, �s l�gyan n�zte az apr� alakot.

- Haldoklom – jelentette ki Sam. – nemsok�ra... nemsok�ra v�ge is az eg�sznek. – nevetett elfelh�s�d�tt szemmel.

- Butas�g – lehelt Denem egy apr� cs�kot a kez�ben tartott k�zre. – Var�zsl� vagy… meggy�gyulsz... nem halhatsz meg ennyit�l… Nem lehets�ges – m�r nem is a fi�hoz besz�lt, hanem �nmag�hoz.

- Tom – simogatta meg l�gyan a m�sik fej�t szabadon l�v� kez�vel – ennek �gy kell lennie.

- NEM KELL �GY LENNIE! – ord�totta mag�b�l kikelve – Nem lehets�ges… akkor m�rt akartad... M�rt hagytad… m�rt, ha csak ennyi… - �sszeszor�totta a szem�t, mintha f�jna neki.

- Azt akartam, hogy hagyd ott a s�t�ts�get �s azokat a bar�taidat. Azt akartam, hogy boldog legy�l. �s �n nem hagylak el t�ged, tekintsd ezt �gy, hogy csak hossz� id�re elutazom. – egy k�nnycsepp g�rd�lt le s�padt arc�n. – �s ne felejts el. K�rlek, Tom sose felejts el. Egy apr� eml�ket �rizz meg magadban r�lam a kedvem�rt… k�rlek… k�rlek…

- Te bolond – �lelte mag�hoz Denem a fi�t – Sohasem… sohasem tudn�lak elfelejteni. – suttogta a m�sik haj�ba. – Sohasem…

A k�p megint �trendez�d�tt. Egy temet�sen �lltak. Sok Roxfortos tal�r. A s�rt�l legmesszebb �lltak �k. Denem �s Harry. Csak �gy folytak a k�nnyek Tom arc�n, ha nem folytak volna ilyen elkeseredetten, nem t�nt volna szomor�nak. Rezzen�stelen arccal n�zte v�gig, ahogy belehelyezik a s�rba a kopors�t, majd megfordult, �s elindult. Harry d�h�ng�tt, �s sz�ve szerint bemosott volna egyet neki… de csak leszegett fejjel s�t�lt a nyom�ban.

Mire felpillantott �jra, a Roxfortban voltak. Denem egy ajt�n kopogtatott.

- Igen?

- �n vagyok, uram. Tom Denem!

- Gyere be! – egy bar�ts�gos irod�ban tal�lt�k magukat, az ajt�val szemben egy �r�asztal m�g�tt Dumbledore professzor fiatalabb kiad�sa �lt.

- Foglalj helyet Denem. L�ttalak t�ged Mr. Roberts temet�s�n… szomor�, ami vele t�rt�nt.

- Nem egyszer�en szomor� professzor. – hat�rozottan n�zett maga el�, szeme piros volt a rengeteg s�r�st�l – Az�rt j�ttem ide, hogy megk�rjem, t�r�lje ki az eml�keimet!

- Azt hiszem, ezt nem tehetem meg… ha csak - intette le a tiltakoz� ifj�t - nem kapok valamilyen �pk�zl�b indokot.

- Szerettem �t. Az els� ember volt, akit a s�t�ts�gemben nem az er� vonzotta, hanem a gyenges�g. Ha � velem volt, a vil�g annyival egyszer�bbnek t�n. Csupa mosoly, csupa k�k… mint a szeme. De meghalt egy nyamvadt betegs�gben, mint valami �tkozott mugli… mint egy mugli. �s most gy�l�l�m �t. Gy�l�l�m �t, ami�rt itt hagyott, gy�l�l�m, ami�rt egyed�l maradtam, ami�rt elveszett az egyetlen es�lyem a megv�lt�sra… �. – halkan vontatottan besz�lt, mintha a legbels� f�jdalm�t akarn� szavakba �nteni.

Dumbledore b�lintott. A p�lc�j�t Denem hal�nt�k�hoz �rintette, majd intett egyet. Harryvel megp�rd�lt a vil�g. Teh�t itt szakad meg Denem eml�ke. Dumbledore belehelyezte az eml�k fonalat a mereng�be.

- Jobban vagy?

- Professzor hogy ker�l�k ide? – n�zett k�rbe Denem… Hangja fagyos volt, arrog�ns �s fens�bbs�ges. Harry keze �k�lbe szorult, �s �gy… �gy f�jt neki, hogy ez t�rt�nt.

- Csak �gy megkerest�l egy poh�r te�ra… de azt hiszem itt az id�, hogy visszamenj a h�zad klubhelyis�g�be…

- Term�szetesen. Viszl�t, professzor �r. – �s m�r ott se volt.

Dumbledore n�zte a mereng�t, megjelent Sam arca. K�rlek Tom, sose felejts el. Egy apr� eml�ket �rizz meg magadban r�lam a kedvem�rt… k�rlek... k�rlek… . Mondta a jelen�s.

- H�t nem siker�lt. T�ged is meg�lt… nyugodj h�t b�k�ben – mondta, majd r�mutatott az alakra p�lc�j�val, mire az visszaolvadt az eml�kek k�z�.

Harry a szob�ja padl�j�n fek�dt �s fuldoklott… Fuldoklott att�l, amit l�tott, �s nem tudta hova tenni elm�j�ben. Voldemort, az aljas d�mon, amint boldog mosollyal az arc�n alszik karjai k�zt azzal, akit szeretett… Harryt r�zta a nevet�s. �gy nevetett, mint egy �r�lt.

- Szerette, az els� �s egyetlen, akit szeretett �s meg�lte… meg�lte – m�r nem nevetett zokogott. �kl�vel verte a padl�t – eldobta mag�t�l, eldobta az eml�keit… megtagadta… m�g holt�ban is megtagadta az egyetlent, aki szerette – Ezt ism�telgette, mint egy mantr�t mag�ban. Tudta, hogy v�gezni akar ezzel a sz�rnnyel… mert van egy ember, akinek oda�t is van elsz�molni val�ja vele. Az igazi b�ntet�st majd t�le kapja meg, att�l, akit az eml�kek t�rl�s�vel v�gleg meg�lt.

V�ge