Fandom: Suju
Páros: Siwon Hankyung említés szintnél több Heechul...
Korhatár: 18
Figyelmeztetések: Slash
Egyéb: Nem valami vidámos...

Hankyung nem tombolt. Már nyugodtan vette tudomásul a látványt, ami elé tárult. Ha egy barátját látná így, nem zavarná. Ha a szeretőjét, akkor sem. De az az ember, aki a közös ágyukban éppen szenvedélyesen nyögve meglovagolt valakit a szerelme volt, akiért az életét adta volna. Nem ez volt az első eset, hogy így találta Heechult. Biztos volt benne, hogy ha hagyja ezt, akkor nem is az utolsó.

Lecövekelt az ajtóban és meg sem tudott mozdulni. Egy mellkas ütközött a hátának. Nem fordult meg. Pontosan tudta, hogy Siwon az. Eleinte ő volt a betolakodó, a gonosz, aki ugyanannyi helyet nyert el a Hercegnő szívében, mint Siwon. De egy szinten egyikük se bánta. Ők hárman működtek, de mostanra Heechulnak már nem volt elég semmi. - A francba! - Pillantotta meg őket Cindarella alkalmi partnere. Ő nem káromkodott, lassan lazán hátrafordult és mosolyogva kérdezte szerelmeit:

- Beszálltok fiúk? Hankyung teste megfeszült és ugyan sohasem jutott volna eszébe, hogy bántani tudná azt a gyönyörű lényt, de ahogy mosolygott rájuk, azt érezte, hogy örök életre el akarja csúfítani a bájos arcot, nem akarja többet hallani a nevetését, amitől régen szebb volt egy nap. Gyűlölte Heechult úgy, mint soha senkit. Két erős kar fogta meg.

- Menjünk innen… - súgta oda Siwon, majd szinte elráncigálta barátját az ajtóból. El, messzire a lakástól, messzire a ribanccá lealacsonyodott örök szerelemtől. - Nem tudom elhinni… nem… megígérte, hogy soha többé… Siwon megígérte! - Hankyung lehúzta a whiskyt. Reszketett a keze és egész testében remegett. A földhöz vágta a poharat. Siwon szomorúan nézte barátja tehetetlen dühét. Mögé lépett, mellkasával teljesen a másik hátához simult és átkarolta. Hankyung izmai görcsösen feszültek meg az érintéstől, mire Siwon erősebben szorította, egészen addig, amíg barátja ernyedten dőlt hozzá. - Sajnálom…

- Neki kéne sajnálni, de nem teszi. Vagy ha igen, az nem ér semmit… ugyanúgy megteszi újra és újra - szembefordult barátjával, aki egy pillanatra hátrahőkölt a már-már őrült lángtól Hakyung szemében. - Nem voltál elég neki, megszerzett engem. Én voltam az új játék. Nem voltam elég, visszaédesgetett magához téged. Így együtt imádott minket. És tudod mit? Én is szerettem így élni. Erre mindenféléket… nem… Siwon ezt nem bírom. Nem tudok neki megbocsájtani. Nem megy többé - egyre nehezebben vette a levegőt, a sírás szélén állt, de tartotta magát inkább, egyre jobban szorította Siwon vállát. - Nem kell neki többé megbocsájtanunk.

- Szeretem…

- Én is. Jobban, mint bárkit a földön, de ettől nem jobb neki. És nekünk se.

- De mi lesz vele nélkülünk? Nem fog enni, nem tudja kezelni a mosógépet és elfelejt aludni… - Siwon mosolyogva simogatta meg Hanykung arcát. Nem ő lenne, ha nem azokban a pillanatokban is, amikor el akarja hagyni Heechult, a Hercegnőért aggódna.

- Itt az ideje, hogy felnőjön. - Átölelte legjobb barátját, aki hálásan fogadta a gesztust. Siwon ölelését legalább annyira szerette, mint Heechulét. Mind a kettő olyan érzés volt, mint hosszú út után hazaérni. És ez az út, nagyon hosszú volt most.

- Maradhatok itt amíg…

- Persze!

- Segítesz holnap elköltözni?

- Igen - Siwon eltolta magától annyira Hankyungot, hogy meg tudja csókolni. Nem volt vad szenvedély a csókjukban. Nem olyan volt, mint Heechullal, ő volt a hármójukat összekötő tűz, de a barátság és a szeretet működött közöttük Cindarella nélkül is.

- Nem tudom, mi lenne, ha te nem lennél velem…

- Én sem tudom, hogy velem mi lenne… - Siwon eldobta a magabiztosság álarcát és megtörten nézett barátjára. Hankyung szomorúan figyelte a mindig erős és magabiztos Siwont. Hihetetlen, hogy egyetlen ember ennyire tönkre tudta tenni mind a kettejüket.

- Itt vagyunk egymásnak - mondta Hankyung és összefűzte az ujjait Siwonéval. Mosolyogva fogadta a kézszorítást.

- Menjünk aludni… Nem történt köztük semmi azon az éjjelen. Csak egymással szembe feküdtek az ágyon, a másik kezét szorítva, mintha attól biztos lenne, hogy a darabokra esett boldog világukból valami még megmaradt. Már hajnalodott mikor végre elaludtak. Az ébredés volt a legfurcsább. Bár a kapcsolatukban hárman voltak Siwon mégsem aludt mindig velük, de ha így tett, akkor meg volt a reggelnek egyfajta rituáléja. Heechul ébresztette őket, aki mindig közöttük feküdt. Vékony kecses ujjait ráfonta félig merev férfiasságukra, és lassan elkezdte masszírozni. Ezt addig lassan tette, amíg a két fiú teljesen fel nem ébredt, szájukkal nem találták meg a nyakát, mellbimbóját - tökéletes szinkronban -, kezük pedig nem kúszott merevségéhez. Innentől gyorsított a keze mozgásán és végül nagyon hamar elmentek mind a hárman. A Hercegnő utána visszafeküdt a puha ágyba és elküldte Hankyungot reggelit készíteni, Siwont pedig kávét főzni. Valahogy a két fiú sohasem haragudott Heechulra. Vidáman szorgoskodtak a konyhában, néha játékosan puszit nyomva a másik vállára vagy nyakára. Nagyon ritkán csókolóztak úgy, hogy Heechul nem volt velük… De már nem volt, és amikor Hankyung felébredve félig Siwonra csavarodva találta magát, egy jelentőségteljes reggeli merevedéssel, hirtelen nem tudta mit kéne tennie. - Jó reggelt - kapott egy csókot a nyakára az álmosan pislogó Siwontól. Beleborzongott, és akaratlanul is még közelebb fészkelte magát.

Siwon elmosolyodott és kezét maguk közé csúsztatva megfogta Hankyung férfiasságát.

- Nem… - Siwon meglepetten húzta fel a szemöldökét a tiltakozást hallva.

- Nem…?

- Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e.

- Az ilyesmiben én szoktam nem biztos lenni, és te szoktál ugyan olyan gátlástalan lenni, mint Ő… Már a Heechulra való utalás is úgy vágott végig Hankyungon, mintha Siwon kezében ostor lett volna. Pedig Siwonnak igaza volt. Hankyung volt az, aki minden gátlásosság nélkül ment bele a hármasba. Minden szempontból. Hiába próbálta maga előtt bizonygatni, hogy csak azért engedte magába Siwont, mert Heechul látni akart Siwon arcát, ahogy valaki másban mélyed el. Valójában egész egyszerűen élvezte. - Te nyertél - mondta Hankyung szomorúan elmosolyodva, majd a hátára gördült és magára húzta Siwont.

- Azért én nem egészen erre…

- Én viszont igen. Kérlek - Hankyung olyan szomorúan mondta azt a kérleket, hogy Siwon nem tudott neki nemet mondani. Amúgy se nagyon ment neki ez a szó, de két ember volt, akinek egyáltalán nem tudta kimondani. Az első, ami átfutott az agyán, hogyha innentől kezdve Heechul helyett Hankyung fogja érzelmileg terrorizálni, akkor inkább hagyja a fenébe az egészet, de aztán a csípőjére kúszó ujjak, a pizsama nadrágon keresztül hozzápréselődő forró férfiasság elfeledették vele a gondolatait. Hankyung teljesen átadta magát Siwonnak. Nem figyelt semmire, próbálta kikapcsolni az agyát, csak szorította legjobb barátja karját. Mégis, abban a pillanatban, amikor végre Siwon beléhatolt, eleredtek a könnyei. Nem a fájdalomtól, azt már megszokta. Eszébe jutott, hogy mi mindent hagy maga mögött ezzel. Végigfutott az agyán, ahogyan Heechullal párnacsatáznak, a másik kócos haja reggelente, az aranyos kis nyöszörgés, ahogy örül annak, amit főzött neki. Zokogva kapaszkodott barátjába, aki szorosan tartotta, és Siwon örült annak, hogy nem látja az arcát Hankyung, mert most ő sem tudta visszatartani a könnyeit. Úgy költözött el Hankyung a lakásból, hogy Heechul nem volt otthon. Direkt így tervezték, egyikőjük se akart találkozni vele. Kétszer megbocsájtottak mind a ketten. Harmadszorra már nem bírták. Este csörgött Hankyung telefonja. Yunho volt az.

- Igen?

- Bocs a zavarásért Hankyung-ah, de el tudnád magyarázni értelmesen, hogy mi történt, mert van egy zokogó Heechulunk, aki két bőgésroham között annyit mondott, hogy mire hazaért eltűntek a dolgaid, meg Siwon váltás ruhája… - nem volt mérges a hangja, sem számon kérő. Ugyanolyan nyugodt volt, mint mindig, ami két dolgot jelenthetett: vagy borzasztóan haragszik, amiért Heechult bántották, vagy maga se tudja, mit érezzen.

- Yunho-shii nagyon sajnálom, de kérdezd meg inkább azt a kurvát, aki most nálatok bőg, hogy mégis ki volt az a szemrevaló ifjú, akin tegnap lovaglóleckét vett - Hankyung hangja hideg volt.

- HEECHUL! - üvöltött fel Jaejoong a telefon másik oldalán.

- Én csak… - hallották Heechul hangját.

- Oh, ezek szerint ki volt hangosítva - mondta Hankyung.

- Ki ám… fiúk, sajnálom, ami történt.

- Hát még mi.

- Gondolom, nem szeretnétek…

- Beszélni vele? SOHA! - Hankyung ismét mérges lett, eszébe jutott a hátrahajtott fej a hosszú haj, ahogy izzadtan tapad a tarkóhoz, a mosoly… "Beszálltok fiúk?" . Remegett a keze, és úgy szorította a készüléket, hogy Siwon attól félt, eltöri.

- Sajnálom Yunho, én vagyok az Siwon. Azt hiszem, Hankyung most jobb, ha nem…

- Te szeretnél vele beszélni?

- Sajnálom, de én se. Vigyázzatok rá, mi már nem tudunk.

- Megértem. Sajnálom.

- Jó éjt Yunho!

- Jó éjt. Hankyung csak nagyon nehezen tudott megnyugodni. Mikor végre sikerült, ismét Siwon karjai közé menekült, de Siwon nem bánta, ő is pont olyan zaklatott volt, mint legjobb barátja. Egy dologtól tartottak csak, a másnapi próbától. Ha akarták, ha nem, szembe kellett nézniük Heechullal, amire nem tudták hogyan fognak reagálni. Reggel hatalmas napszemüveg és sapka alá rejtőzve mentek be próbára. Utolsónak érkeztek, Kangin ordított is velük egy sort a késés miatt, de így legalább Heechul nem tudott velük beszélni, mert azonnal kezdeni kellett. Az ebédszünetig nem is volt gond, akkor azonban nem tudtak elég gyorsak lenni, és Heechul elkapta a karjukat.

- Kérlek, beszéljük meg.

- Vedd le rólam a kezed - mondta mérgesen Hankyung.

- Hagyjátok ezt abba, nem megfelelő a pillanat - maradt meg még mindig a józan észnél Siwon.

- ÉS?! És ha megtudják, akkor mi van?! Tudták jól mi van köztünk, most majd azt is megtudják, hogy vége. Ha pedig tudni akarják, miért, kérdezzék az együttes ribancát. Mesélj! Hányan voltak meg neked rajtunk kívül?!

- Hankyung… - suttogta Leeteuk. A dühös tekintetű, hangosan üvöltöző férfiban nem tudta felismerni a csöndes bohócot, aki mindig ügyetlen és mindig mosolyogva tűri Heechul legcsúnyább hisztijeit is.

- Sajnálom, kérlek, sajnálom, bocsássatok meg nekem, kérlek… - Heechul szívet tépően zokogott. Hankyung folyamatosan ismételgette magában, hogy gyűlöli ezt az embert. Mégis a kezét nyújtotta felé és átölelte. Intett Siwonnak, hogy tegye ugyan ezt. Ő szemből ölelte Cindarellát, míg Siwon a hátához simult hozzá.

- Nem tudom, miért, nem tudom, annyira szeretlek benneteket, nem tudom…

- Heechul, mi is szeretünk téged. Mintha kitépnék a szívem, de van, amire nincs bocsánat… Ujjait összefűzte Siwonéval, így nyertek erőt egymásból. Hankyung lehunyta a szemét. Amikor először kapták rajta Heechult valaki mással, a Hercegnőjük éppen az idegen fiú előtt térdelt, aki háttal volt nekik. Ahogy örömteli elfoglaltságból felpillantott, meglátta Hanykungot és Siwont, még egyszer látványosan végig nyalta az idegen merevségét, majd megszólalt: - Nem jöttök ti is? Amikor másodszorra kapták rajta a nappali szőnyegén hentergett. Lábai a csenevész, szőkére hidrogénezett hajú srác nyakában. S olyan hangosan nyögött, hogy szeretői már a szoba ajtaja előtt tudták mi folyik odabenn. - Van még hely… -mondta Heechul mosolyogva mikor meglátta őket. Minden alkalom után zokogva kért bocsánatot és az ágyban próbálta kárpótolni a fiúkat félrelépéseiért. Siwon és Hankyung mindig úgy gondolták, hogy a szerelemben két embernek van helye. Hosszú időbe telt nekik megbarátkozni egymással, de elfogadták, hogy ez egy annyira furcsa szerelem, ahol hárman vannak. De több embernek nincs hely. Akkor megmondták Heechulnak, hogy ennyi volt. Nincs több esélye, és vésse az agyába, hogy senkivel sem akarnak osztozkodni rajta. "Beszálltok fiúk?" Hankyung kinyitotta a szemét és Siwonnal nézett farkasszemet. Kezük egymásba kulcsolva ujjaik elfehéredtek az erős szorítástól. - Sajnálom Heechul - mondta halkan Siwon. - De van, amire nincs bocsánat.