Fandom: Johnny's Entertainment(félig^^')

Páros: Gackt/Ueda Tatsuya

Korhatár: nincs... tudom tudom így meg se éri elolvasni

Figyelmeztetések: Slash utalás szintjén... meg meg meg... hát... nem ez a fő büszkeségem...

Francba!
Elkeseredetten huppanok le a földre a rosszul sikerült forgás után.
Vagy százszor megpróbáltam, zsibog a lábfejem, és még mindig nem megy.
Nem értem, a többieknek annyira egyszerű… Junno a hátraszaltót is úgy csinálja, mintha csak vicc lenne.
Feltápászkodom, és szembenézek az egész falat betakaró tükörrel, kéjesen végignyalom a szám, és körzöm a csípőmmel.
Nevetséges…
Miért van az, hogy ha ezt Kame, vagy Jin csinálja, akkor őrült módon visítanak a nők, tőlem meg olyanok ezek a mozdulatok, mintha egy ötéves kislány próbálgatná a csáberejét?!
- GYŰLÖLÖK TÁNCOLNI!
- Pedig nem is olyan rossz, mint hiszed… - rémülten meredek a tükörben látszódó alakra. Hanyagul a falnak dől, fekete bőrnadrág van rajta, fekete ing, sötét napszemüveg, haja az arcába hullik…
- Ho… é… én… jó… na… Jó napot kívánok Gackt-san! - hajolok meg a férfi felé fordulva, Mire ő gúnyosan elmosolyodik.
- Neked is jó napot Ueda-san… sajnálom, hogy megzavartalak a gyakorlásban.
- Semmi… semmi baj. Úgyse ment túl jól - állok idegesen egyik lábamról a másikra.
Azért aki velem szemben áll mégiscsak Gackt Camui…
- Legyél biztos abban, hogy jó vagy. Hidd el, a többieknek sincs jobb mozgása, mint neked, csak élvezik, és magabiztosabbak. A te tested legalább olyan csinos fegyver, mint Kamenashi-sané… - mondja, és lassan közelebb jön hozzám. Lassan mozog, mint egy prédára leső nagymacska.

Zavartan kapom el róla a szemem és nézek le a földre. Gackt azt mondta, hogy szép vagyok… mondták már páran, de ritkán jövök ettől ennyire zavarba.

- Fordulj meg - mondja halkan, és én akaratomon kívül nézek farkasszemet a tükörrel. Gackt leveszi a szemüvegét. Egy hihetetlen kék szempár néz rám. Tudom hogy kontaktlencse, tudom, hogy nem valóság, mint ahogy maga Gackt is egy ugyan olyan jól kitalált valaki, mint mi vagyunk, de nem érdekel.

Az egyetlen különbség, hogy ő legalább önmagát találhatta ki. Nekünk ennyi sem jutott.

Zsebreteszi a szemüvegét,majd csípőmre teszi a kezét és szorosan mögém áll.

- Mi… mo… mit csinál? - kérdezem és nyelek egy hatalmasat. Borzasztóan zavarba hoz a közelsége.

- Nyugalom - mosolyog rám,- engedd el magad. Csukd be a szemed és gondolj egy dallamra… - szorosan zárom a szemem és koncentrálok. Az első, ami eszembe jut a Butterfly refrénje… mindig zavart, hogy Jin annyira bűvöl közben mindenkit, annyira erőteljes, én meg ott botladozom mellette…

- Megvan?

- A Butterfly…

- Kezd el énekelni...

Veszek egy mély levegőt… és…

Ahogy tartja a csípőmet, együtt kezdünk el táncolni a dallamra. A testével irányít, mozgat, szinte egybeolvadunk.

Észre se veszem, mikor kezdek el magamtól táncolni, de egyszer csak már nincs szükségem az irányítására.

A fejemben ott hallom Jin szövegét, már nem énekelek, csak állok a tükörrel szemben, a szemem nyitva és táncolok.

Úgy ahogy ők szoktak, felszabadultan, és már-már obszcén módon, szexuális utalások tömkelegével telt mozdulatokkal.

Néz engem a tükörben, és zavartam megállok. - Látod Ueda-san, megy ez…

- Én… nem tudom… hogyan… - furcsán üres a fejem, és gyorsan ver a szívem. Visszalép mögém, és végig a szemembe nézve a fülemhez hajol, úgy súgja szavait.

- Jobban hasonlítunk, mint hinnéd. Te tündéreket látsz, én szörnyeket… ott vannak mindenhol, te kinn élsz a fényben, csöndben figyeled a röpdöső tündérkéket, de tudom, hogy egyre többször látsz démonokat… a tündérek eltűnnek lassan, és nem látsz majd mást, mint sötétséget, a maga összes teremtményével… Én is régen láttam már tündért… - simít végig az arcomon, és nem tudom elszakítani a tekintetem tőle…

Honnan tudja?

Honnan tud a rémálmokról, arról hogy…

- Gackt-san… - suttogom magam elé halkan. - Tat-chan! Tat-chan! UEDA TATSUYA !! Ébredj már fel!

Nakamaru rázza a karomat. Egy autóban ülünk. Lassan térek magamhoz… tudom a Cartoon felvételre megyünk, de hogy tudtam ekkora út alatt is elaludni?

És milyen furcsa álom… nem megy ki a fejemből az a kék szempár.

Minnyire átható a tekintete, ha nincs a kék kontaktlencse?

Tényleg olyan bizsergető, ha megérint? - Ne aludj vissza! És különben is hogy aludhatsz ilyen fontos pillanatban?! - kérdezi, és már rángat is ki az autóból, be az épületbe.

- Milyen fontos pillanatban? - kérdezem de, abban a pillanatban meglátom. Ott áll a falnál, és beszélget valakivel. Ugyan olyan bőrnadrág, ing, és szemüveg, mint amit álmomban láttam.

Ledermedve figyelem őt, aki mintha megérezné, hogy valaki bámulja, lassan felém néz. Felszalad a szemöldöke, majd elmosolyodik, és int nekem.

- Mióta vagytok ti ilyen baráti kapcsolatban? - néz rám érdeklődve Maru.

- Fogalmam sincs - csóválom meg mosolyogva a fejem, és elindulok a folyosón, mellettem lépked Nakamaru, és a rövid úton végigkísér egy hihetetlen kék szempár is.