- Rendben Reiko, lassan végzünk.- Mondtam fáradtan. Szemüvegemet az asztalra tettem, s megdörzsöltem álmosságtól égő szemeimet. Hajnal óta a manga új fejezetén dolgoztunk az asszisztensemmel, és már koradélutánra nagyon fáradtak voltunk. Megdörgöltem a tarkóm, hajam egy hatalmas csattal feltűzve csücsült a fejemen.

- Youn-chan ennyire őrülten melózni. Meg kéne tanulnod beosztani az idődet. – csóválta a lány a fejét.

Sokan becéztek Youn-channak, de tőle szerettem a legjobban. Arcát kicsit megszigorította a vékony keretes fekete szemüveg, olyan titkárnős arckifejezést kölcsönzött neki. Senki sem nézte volna mangakának. Tulajdon képen csak az asszisztensem, de a nevünk lassan ugyan akkora volt a borítókon, nagyon sokat segített, sőt szép lassan lekörözött, pedig nekem ehhez jobban kellene értenem.

Yaoi mangaka vagyok. Így hirtelen átfutva az egy szem férfi ebben a stílusban. Szerettem ezt rajzolni, az éjszakáim a Tanoshimi-ben szinte ihletőként szolgáltak. Már érlelődött a fejemben egy gondolat egy gyönyörű festőről, és egy ruhatáros fiúról, akik a ruhatár padlóján szeretkeznek, amikor Reiko hangja felriasztott álmodozásomból.

- Tessék?

- Jaj Youn-chan már megint elbambultál! Azt kérdeztem, hosszú volt-e az éjszakád.

- Nem, igazándiból elég rövid. – Nyeltem egy nagyot, mert eszembe jutott a tegnapi fiú…

- Hát úgy látszik jó lehetett, mert nagyon szétszórt vagy. – Nevetett vidáman.

Vele mindig őszinte voltam, szerintem ő előbb tudná megmondani hány férfival volt dolgom az elmúlt kilenc évben, mint én. Szinte mindent elmondtam neki. Bár nem volt mellettem életem legborzalmasabb perceiben, szinte testvéremként szerettem őt.

- Nagyon, nagyon, élvezetes volt, de ennél nem több – néztem rá jelentőségteljesen.

- Ó, hogyne Youn-chan, a világ összes kincséért se lenne több benne, mint sok, sok élvezet. – Fekete hajából kiszedte a csatot, majd könnyed léptekkel elindult a konyhámba.

- Ezt mégis hogy érted? – Mentem utána. Ez a mi megszokott vitánk volt. Ő kávét főzött, én úgy tettem, mint aki nem tudja, hogy miről akar velem veszekedni, majd ugyan oda lyukadtunk ki, ahova mindig. De mégis bele mentem, hátha kivételesen valami új dologra talál ki.

- Tudod jól, Youn-chan… Már elmúltál 30, nem ártana egy kicsit komolyabban venned a dolgokat!

- Reiko, ezt ezerszer megbeszéltük, nem szeretem a hosszú távú kapcsolatokat. Ennyi az egész. – válaszoltam neki türelmesen… a jó öreg lemez. Már recseg-ropog, annyiszor játszottuk le.

- Persze… persze… Nagy vagy kis bögrével? – kérdezte, hogy tudja mennyit, főzzön.

Abban a pillanatban csöngettek, és én már az ajtónál álltam mikor visszaszóltam.

- Persze naggyal. – Majd nyitottam az ajtót.

- Micsoda megalománia… - mosolygott rám az ajtó túloldalán a tegnap esti kalandom.

- Ha nem vagyok indiszkrét, te mi a jó fenét keresel itt? – kérdeztem döbbenten. És felettébb udvariatlanul.

Meglóbálta a pénztárcámat.

- Mi van, felcsaptál zsebtolvajnak? – Kaptam ki a kezéből a tárcám.

- Hol marad a hála? Miután otthagytál vissza mentem a boxba, és ott volt a földön. Mi lenne most veled, ha nem találom meg?

- Mit vársz pénzjutalmat, vagy elég, ha megvakarom a füled tövét? – kérdeztem gonoszan.

- Csak szeretnék valamit, amit nem tettünk meg tegnap…- nézett rám azzal a határozott szinte delejező tekintetével.

- A másik ágyhoz kiláncolása?

- Csók.

- Bocs, de nem csókolózom ovisokkal.

- Csak dugsz.

- De alpári lett valaki.

- De nagyon csipkelődő lett valaki…

- Azonnal hagyjátok abba! Úgy veszekedtek, mint az ezer éves házaspárok. Te vagy a tegnap este? – nézett rá a fiúra, majd megrázta a kezét – Örvendek, Reiko. Kávé lefőve, kaja a hűtőbe hajnalban jövök. – majd nyomott egy puszit az arcomra és elviharzott. Köd előtte porfelhő utána…

- Tegnap este? – kérdezte gúnyosan, én pedig megvontam a vállamat.

Nagyot sóhajtottam, muszáj volt behívnom a fiút, és ideje lett volna a nevét is megtudakolni. Unottan mértem végig rajta. Ritkán szoktak az előző esti partnereim mosolyogva az ajtómban állni úgy, hogy nem hoznak hatalmas rózsacsokrot, és nem kúsznak térden csúszva… hiába biztosan öregszem.

- Bejössz?

- Igen, és kávét is kérek.

Belépett a házamba, levette a kabátját, kibújt a cipőjéből, és nekilátott körbevezetni magát…

- Ja persze, érezd csak otthon magad. – dörmögtem halkan, majd a konyhám felé vettem az irányt, hogy kávét töltsek.

- Hatalmas lakásod van. Ennyire jól keresel? – a hátam mögé ólálkodott, és mély érzéki hangján egyenesen a fülembe sugdosta a kérdést, majd a derekam köré fonta a karját.

- Először is vedd le rólam a mancsod, különben nem hogy kávét nem kapsz, de a házból is repülsz – feleltem ridegen.

- Oké, oké – emelte fel védekezően a kezét. – Váó ez én voltam?- Simított végig a csinos kis folton, ami a nyakamon díszelgett.

- Még mindig el a mancsokkal, és igen te voltál. - feleltem hidegen.

- Én se jártam jobban… látszik a fognyomod a vállamon… nézd! – és mát bújt volna ki a pólójából.

- Stop!- emeltem föl a kezem. – még egy vetkőzős mozdulat vagy egy akármi és tényleg nem kapsz kávét.

            Sóhajtott egy hatalmasat, majd leült az étkezőasztalom melletti székre. Egy pisszenés nélkül figyelte, ahogy kitöltöm neki a kávét. Sőt azt is szótlanul álltra, hogy elé sétáltam, letettem a kávét majd gyorsan vissza, és hátammal a konyhapultnak támaszkodtam. Csak ezután szólalt meg.

- Kösz. De tényleg mivel foglalkozol? – kérdezte kíváncsian.

- Most felháborodhatnék… láttad a nevem, és nem tudod? – válaszoltam megjátszott sértődöttséggel a hangomban.

- Annyira örültem a lakcímnek, hogy a neved se néztem meg… sőt még a születési dátumodat sem – tette hozzá kajánul vigyorogva.

- Na jó, ha csak az alakomra, a pénzemre, és a koromra tudsz megjegyzéseket tenni, akkor kívül tágasabb! – meg amúgy is.

- Jó ne egyél meg. Csak barátkozni akarok.

- Mi a fészkes fenének? – kérdeztem őszintén.

- Ennyire furcsa, hogy valaki, akivel lefeküdtél barátkozni is, akar veled? – mosolygott még mindig. Mire én elkeseredetten felsóhajtottam.

- De néha elő szokott fordulni, de egyik sem annyira pofátlan, hogy beólálkodjon a házamba, és a pénzügyeimről kérdezzen, mi vagy te könyvelő?

Nevetett, amitől határozott tekintete feloldódott, és barna szemei csillogtak. Hosszú lábait keresztbe tette. Erről eszembe jutott, ahogy előző este a boksz felé igyekezve előttem sétált… Hirtelen kedvet kaptam hozzá, hogy megcsodáljam meztelen valóját, hogy az első forró kalandunk után, most csak csodáljam meztelen testét, hosszú lábának izmait, végig kóstolhassam bőrét. És ez mind a nevetéstől, és egy láb keresztbetételtől! Hívom a dili dokim…

- Táncművész vagyok.

- Helyben vagyunk. Én meg mangaka. – Valami megvillant a tekintetében. Áhá! Tehát mégiscsak megnézte azt a név dolgot!

- Jézusom, te az a Hamano Youn vagy? Minden mangád olvastam, már tini koromtól kezdve! Mármint, öhm….

Most rajtam volt a nevetés sora. A mangáimat, főként nők vették, de ők úgy, mint a cukrot, ezek szerint a meleg férfiak is. Ez nagyban kitágítják a vásárlói kört.

- Hány éves vagy te kölyök?

- 23!

Leesett az állam és nem szaladt oda senki felkaparni. A srác kerek 8évvel volt nálam fiatalabb. Jézusom ez majdnem pedofília. Nem szoktam nálam fiatalabbakkal kezdeni, az olyan… perverz teljesen megrontónak érzem magam mellettük. Bár ezt a fiút nem én rontottam meg.

- Mi ez a döbbent arckifejezés? - kérdezett rám, mikor már percek óta csak azon járattam az agykerekeim, hogy mért nem tűnt fel, hogy mennyire fiatal.

- Csak… reméltem hogy legalább 26, vagy 25… de 23, egy kicsit szíven ütött.

- Hogy hagytad, hogy egy ennyi idős fiú megdugjon? – kérdezte megint a búgó hangján. Én pedig felvontam a szemöldököm. Megint, áhá! El akarna csábítani?

Ahogy ott ült az asztalomnál, teljes gyönyörű párductestű mivoltában, valahogy felötlött bennem, hogy talán hagynom kellene. Bár olyan volt ez, mint amikor rászólsz a gyerekedre, hogy ne játsszon a gyufásdobozzal, majd pár perc múlva már hagyod, hogy máglyát rakjon. Egy ideig vitatkoztam magammal, hiszen fiatal volt, és már egyszer lefeküdtünk, de győzött a vágy, így két nagy lépéssel, már előtte ácsorogtam. És hagytam felcsapni a lángokat.

- Hogy hagytam, hogy egy ennyi idős fiú, kétszer is megdugjon. – hajoltam le hozzá, ő megfogta a nyakam, és szájára rántott. A hirtelen mozdulattól egyensúlyomat vesztettem, és gyakorlatilag bele zuhantam a karjaiba. Határozottan minden finomkodás nélkül hatolt nyelve a számba. Beleszédültem a csókjába, szájának ízébe. Egy pillanatra elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy egyik lábam átvessem rajta, és immáron lovagló ülésben az ölébe ülhessek. A nadrág anyagán keresztül is éreztem, hogy már teljesen merev. Éljen az ifjonti erő, és az előző este emlékei!

Gyors tempóban vetkőztettük egymást, és már az felemelő érzés volt ahogy meztelen mellkasa az enyémhez ért. Sóhajtva bújtam bele az ölelésébe. Akaratos voltam, és határozott, de végtelenül esendő, ha egy ennyire gyönyörű fiú csábítgatott.

            Csókjaink egyre vadabbá váltak. Kigombolta a nadrágom, de mielőtt még felkeltem volna öléből, hogy kibújjak belőle, elővettem farzsebemből az óvszert.

- Te minden nadrágodban óvszert tartasz?- kérdezte döbbenten.

- Csak előrelátó vagyok. – Mosolyogtam, majd kibújtattam őt a farmerből, ahogy ott ült meztelenül a konyhában a székemen, merev szerszámmal, arra várva, hogy előbbi kijelentésem ténnyé változzon, picit változtattam a terven.

A csomagocskát letettem az asztalra, én pedig letérdeltem a lába közé, és végig húztam nyelvem férfiasságán. Hatalmasat nyögött, az én izgalmamat pedig csak növelte minden egyes sóhaja. Kiszedte a csatot a hajamból, és beletúrt. Férfiasságát egész hosszában a számba vettem, és hagytam, hogy fejemre tett kezével ő irányítson. Még mielőtt elélvezett volna, elengedte a fejem, és elhúzódtam tőle.  Felhúztam rá az óvszert, majd visszaültem a combjára, és emelkedtem volna az ölébe, mikor halkan vágytól rekedt hangon megszólalt, és visszanyomott a combjára.

- Nem kellene…

Adtam egy csókot a szájára, jutalomként, hogy ennyire figyel rám.

- Hidd el tudom, hogy, mit teszek…

És már tettem is, lassan beleültem férfiasságába. Megint a jóleső érzés kerített hatalmába, ami előző éjszaka, hogy pont jó helyen van ő, és pont jó helyen vagyok én…

Elkezdtem fel-le mozogni rajta, kifulladásig gyorsítva a tempón. Ő pedig kezét a férfiasságomon mozgatta ritmusomra. A fiú megint másodpercekkel utánam ment el, a nevemet kiáltva. Gondolatban megkapta a második piros pontját, az elsőt az előző esti orgazmusom miatt, az új pöttyöt a mostani miatt… Ám a nevem hallatán nekiláttam nevetni. És nem bírtam abbahagyni, csak rázkódott a vállam.

- Mi… mi ennyire vicces? – kérdezte kimerülten a hajamat birizgálva. Én lekászálódtam, és csak azután válaszoltam, még mindig nevetve

- Nem tudom a neved. - De ő nem kacagott velem, csak elmosolyodott, halványan inkább szomorúan, mint vidáman.

- Yagami Sou.

- A kölyök jobban áll neked. – Majd nekiláttam öltözködni. Már rajtam volt, a nadrágom, mikor visszahúzott magához, és megcsókolt.

- Mégis, mi olyan sürgős neked mindig?

- Dolgom van – feleltem összevont szemöldökkel.

- De az előbb még…

- Sou az, az előbb volt. Neked is biztos ezernyi dolgod van, nekem még rajzolnom kell. Csodálatos volt, remekül éreztem magam, de részemről ennyi. Ez csak szex, csak vágy. Nem a kielégülés után egymást sokáig szorongató mély érzelem.

- De…

- Sou! Fogd fel nincs de. És most öltözz… kérlek.

És öltözött, egy hang nélkül lépett ki a lakásomból, és hagyott magamra. Hazudtam neki, nem volt mára több rajzolni való, és örömmel feledkeztem volna még bőre illatába, puha karjai közé. De nem hagyhattam.

Döngve csapódott utána az ajtó, és csak akkor láttam, hogy a kávéba bele se ivott. Hirtelen nagyon magányosnak éreztem magam a hatalmas lakásomba. Póló nélkül, félmeztelenül kucorogtam le a konyhám közepére, és elkeseredetten hullottak a könnyeim.