Szeretem a könyvesboltokat. Szeretem az új könyvek illatát, a könyvesboltok légkörét. És akkor éppen imádtam a kedvenc boltomban az eladó fiút. Rövid barnára melírozott haja pont olyan kócos volt mit Soué. Gondolatban hozzá hasonlítgattam a fiút, akit egyébként Mizukinak hívtak. Ahogy ránéztem, tudtam, hogy kell nekem, hogy meg akarom szerezni. Mindig ilyen voltam, oda meg vissza voltam a kihívásokért, azon belül is főként szép férfiakért. Reiko néha azt mondta rám, olyan vagyok, mint azok a nők, akik imádnak szórakozni a férfiakkal, kihasználják szépségüket, éteri bájukat, megbabonázzák vele szegény hímeket.

Talán igaza volt, mindenesetre úgy gondoltam, szenvedtem annyit, hogy ez járjon nekem. Az élet, tartozott annyival, hogy megadjon minden kéjt, amit csak akartam. Adott fegyverül elég szépséget hozzá. Valahogy így logikáztam. De egy szó, mint több ezer, vágytam Mizukira, ahogy vágytam Soura, csak azt nem értettem mért? A kölyök arca, gyönyörű teste jár a fejemben állandóan…

Pedig én nem ilyen voltam, egy alkalom, maximum kettő, ha nagyon jó volt, és viszlát… És nem tudtam, mi vonz benne, nem tudtam többet róla, mint azt hogy 23 éves és táncos. Táncművész… vajon mit csinál az? De főként nem értettem a könnyeimet, amiket távozásakor hullajtottam.

- Tudok segíteni? – állt meg előttem kedvenc könyveladóm magas alakja, pont kapóra jött figyelemelterelésnek.

- Igen tudod… – húztam át vállam fölött vastag hajfonatom, és ártatlanul pislogtam rá. A régi jól bevált trükk, minek változtatni rajta? – Én teljesen tanácstalan vagyok. Az asszisztensemnek lesz születésnapja, és imád olvasni, de nem tudom milyen könyvet is, vegyek neki. Tudsz nekem segíteni? – mosolyogtam rá félszegen, és már meg is jelent a férfiakra oly jellemző öntelt mosoly az arcán… igen a meleg férfi is csak férfi.

- Milyen fajta könyveket olvas?

Főként mangákat, ugyanis Reiko a nagy komoly álca mögött megszállott manga mániás, igazi otaku, de ezt nem fogom a helyes kis eladó orrára kötni.

- Komoly, még cipelni is nehéz könyveket. – Úgy néztem rá, mintha el akarnám bűvölni. És azt is akartam.

- Akkor gyere, megmutatok párat… bár azt hiszem igazán jó könyv csak a raktárban, van.

Bingó, én a hódító…

- Az nagyon jó lenne. – néztem rá ál pironkodva. És már haladtunk is a hátsó raktár felé.

Néha meggyőződésem, hogy 24 éves korom óta az életem egy pornó könyv. Ócska, semmit mondó, de legalább teli van tűzforró szexel. Mikor ránk zárult a raktár ajtaja, és nyelve a számba siklott, tudtam, hogy nem volt a legjobb választás. A rendes könyvesboltos maszk mögött, egy iszonyatosan vadember rejtőzött, fogai a nagy hévben neki koccantak az enyémeknek, és ágyékát olyan erővel préselte hozzám, hogy féltem a túloldalamon köt ki. De több volt, mint a semmi, így belementem.

            Az ilyen férfiakkal a szex inkább erőszak, mint kölcsönös örömszerzés. Elég tapasztalt voltam ahhoz, hogy már egy csókból érezzem, milyen lenne vele, és jól tudtam, hogy ezt nem akarnám, így csupán a másik keze által nyert megkönnyebbülésig jutottunk. Amilyen vadul tépte, harapta ajkamat, olyan ügyesen bánt férfiasságommal a keze. Akaratlanul is Sou jutott eszembe, a finom ajka, és a vad határozottsága, amiben még sem bántott engem, sőt figyelt rám. Kifejezetten hiányzott. Már nem Mizukit láttam, gondolatban már nem az ő keze érintett, hanem Soué, az ismeretlen kölyöké.

            A raktár polcainak nyomott. Forró lehelete a nyakamat érte, ahogy egyre gyorsabban dolgoztam kezemmel ágyékán. Szájon csókolt, így fogta vissza hangját, mikor kezembe élvezett, az élvezettől jobban összeszorította a kezét így nem sokkal utána én is elélveztem. Hirtelen örültem eltávolodó ajkának, és testének. Nem éreztem vágyat arra, hogy megint hozzám érjen, gondolatban búcsút intettem Sou álomképének és elkezdtem rendbe hozni magam.

            Szó nélkül léptem ki a helységből, és azonnal bele is szaladtam valakibe.

- Oh bocsá… mit keresel te itt? – néztem elkerekedett szemmel, mintha már ébren is őt vizualizálnám, Sou állt előttem.

- Ez a kedvenc helyem. De te mit kerestél a raktárban? – ráncolta szemöldökét.

Mintha végszóra lépne ki az ajtón, megjelent Mizuki, belénk botolva, arcán elégedett mosollyal, kezében vastag történelmi könyvel.

- Ez jó lenne az asszisztensednek? – kérdezte, mintha csak a kinti párbeszédet folytatnánk, ekkor ugrott be, hogy odabent egy szót se szóltunk egymáshoz.

- Oh, Reiko biztos nagyon örülni fog neki – válaszoltam halványan mosolyogva.

- Ez a könyv nehezebb, mint ő lehet, biztos vagy te abban, hogy ilyen könyvet olvas? – kérdezte Sou, és látszott rajta, hogy még mindig nem érti mit is tettünk mi odabent.

- Ő ki? A Társad? – igen nagy betűs társként kérdezte Mizuki, ahogy divatos volt a melegek körében a párodat nevezni, elnevettem magam.

- Ugyan dehogy, csak egy kölyök, akivel párszor össze szoktunk futni.

Souból sütött a feszültség a mondat, és a nevetés hatására. De mit mondhattam volna? Nem, nem a társam kérlek, csak egy fiú, akihez valamilyen ismeretlen indok miatt kötődöm, és akit magam elé képzeltem miközben a TE kezed elégített ki. Hűha de jó magyarázat lett volna…

- A könyvért, majd visszajövök valamikor, most sietnem kell. Remélem legközelebb is ilyen, jól tudunk együtt működni. – kacsintottam rá, és indultam a boltból kifele, miközben arra gondoltam, hogy akkor se jövök ide vissza, ha kergetnek. Nem vágytam még egyszer Mizukira, és senkire se. Egy jó beszélgetésre Reikoval, na arra viszont nagyon is.         

Már fordultam volna be a következő utcasarkon mikor meghallottam, hogy valaki kiáltozik utánam az utcán. Hát persze, hogy Sou volt.

- Igen? – álltam meg.

- Mi volt ez? – kérdezte mikor beért.

- Mi mi? – kérdeztem vissza, mert nem értettem pontosan mire gondol.

- Dugtál egy vadidegennel a könyvraktárban? – hűha, dicséretes éleslátás.

- Nem jobban, mint a múltkor egy vadidegennel a Tanoshimi egyik boxában, vagy a konyhámban! – feleltem idegesen. Nem szerettem, ha számon kérnek.

- Az más volt.

- Mért, mert te voltál az idegen? Sou értsd már meg nincs köztünk semmi, nem járunk, csak mindig rosszkor vagy rossz helyen, ez nem több mint...

Nem tudtam befejezni a mondatot, a szája az enyémre tapadt. Szerencsére egy kihalt mellékutcában voltunk, így a kutya se látott minket. Szenvedélyesen csókolt, mégis a csókjának határozottan szerelem íze volt, és én belefeledkeztem. Ha megkínoznak se jutott volna hirtelen eszembe, hogy mit is akartam mondani.

- Nyugodtan taszíts el magadtól, úgy se fog menni. – suttogta rekedten a szemembe nézve. – Bármit teszel, a tested reagál rám, és vágysz rám. Vágysz arra, hogy átöleljelek, hogy beléd hatoljak. Akarsz engem… Bármit tettél az előbb azzal az eladóval, engem nem vert ki a fejedből, nincs igazam?

Kukán álltam vele szemben. Egy kis taknyos kölyök lefőzött. 31éves fejjel ott álltam, 5 perccel az után, hogy egy másik férfi elégített ki, egy 23 éves fiú karjai között merev szerszámmal, és arra vágytam, hogy haza cipeljem, és ki se szálljunk az ágyból. Gondolataim megrémítettek, annyira, hogy eltoltam magamtól, és határozott elutasító hangon szólaltam meg.

- Tévedsz Sou. Eszembe se jutottál azóta, hogy kiléptél a házamból.

- Hazudsz.

- Vagy csak te hazudsz magadnak. – feleltem csöndesen a vádra. Miközben igaza volt. Hazudtam.

- Rendben… te akartad Youn-chan. – mondta majd sarkon fordult és pár másodperc múlva már el is tűnt a sarkon.

            Nem hallotta felháborodott morgolódásom, miszerint engem egy taknyos kis 23éves ne hívjon Youn-channak. Lenéztem a földre, és ott csillogott előttem egy karperec, benne vésés Sounak, örökké… Felvettem és a kabátzsebembe mélyesztettem, nem akartam otthagyni, hátha fontos neki, nálam könnyebben megtalálhatja, mint az utcán. Csak azt nem tudtam, hogy akarom-e hogy megtalálja nálam.