Persze már kora délután végeztünk. Reiko ment haza főzni Kainak, én pedig tűkön ülve vártam az estét, hogy megleshessem Sout, ahogy táncol. Látni akartam kecses testét, meg akartam csókolni száját. Ingerülten rúgtam bele a falamba, mikor rájöttem, hogy mennyire hiányzik, pedig csak reggel váltunk el. Hülye érzelmek. Egész eddig ragyogóan meg voltam nélkülük. Na ja tegye föl a kezét az, aki ezt a hülye dumát még beveszi…. Ugye hogy senki.

            Már hatkor elindultam otthonról pedig pókjárásban is maximum negyed óra a próbaterme a házamtól. Fel, s alá jártam az épület előtt, míg végül hét óra előtt pár perccel rávettem magam a belépésre. A próbaterem, igazából egy alagsori helység, a színház tőszomszédságában. Az üvegezett ajtó külső oldalán ért a döbbenet, ahogy Sou gyakorol. Kicsit bő fekete háromnegyedes nadrágjában, fekete atlétájában, fekete balettcipőjében azzal a gyönyörű fekete hajával, olyan volt, mint egy párduc. Kecses, és borzasztóan örültem, hogy van köztünk egy ajtó, mert veszélyes, ahogy megállt a tükörrel szembe, olyan vad tekintet villant rám, amitől akaratlanul hátra hőköltem. Az ott abban a percben nem Sou volt, hanem egy szerep. Másodpercekkel később már mosolyogva intett felém, hogy menjek be.

- Egy perc és kész vagyok, csak lenyújtok. – mondta vidáman, és már nyújtott is. Már akinek nyújtás a spárga. Mindig tudtam, hogy a táncosok őrültek de ennyire.

- Sou, itt borzalmasan hideg van! – jegyeztem meg fogvacogva.

- Ha mozogsz, alig érzed. – válaszolt, és kibújt balettcipőjéből, mely véresre sértette a lábát.

- Úr isten ezt mégis ho…

- Ne... Ne fejezd be Youn. Nekem ez a legfontosabb, szeretem csinálni, és a lábam nem is fáj annyira. És most várj meg itt lezuhanyzom az öltözőben, mindjárt jövök. – mondta, és miközben elhaladt mellettem egy puszit adott a fejem tetejére.

            Na szép. Azért reménykedtem benne, hogy a második helyre még beférek, és nincs előttem, autó, kutya, macska, vagy puzzle kirakás…

Életem legrövidebb mindjártja volt. Egy embert se ismerek, aki ennyire gyorsan tudna lezuhanyozni és felöltözni. Öt perccel később már egy közeli étterem felé sétáltunk. Ahogy beléptünk, láttam, ahogy jó pár ember fintorog. Oh igen a jól megszokott nézések. Vörös haj, ráadásul természetes vörös, ha felnézek, látszik a zöld szemem, sok orrán tovább nem látó lény, még ha azt találnák furcsának, hogy meleg vagyok, de a hajam… Bosszantó.

- Neked feltűnt? – kérdezte Sou, mikor az asztalnál ültünk?

- Micsoda?

- Hát hogy mennyire néztek minket. - mondta felvont szemöldökkel.

- Mármint?

- Mármint, hogy te meg én. – mondta magyarázóan, és megértettem. Szóval zavarja, hogy őt meg engem együtt lássanak…

- Hogy mi van? Sou, hol marad a tegnap esti éned. Egy homoszexuális kapcsolatot ábrázoló darabban játszol, táncos vagy, én yaoi mangaka. Ha folyamatosan hatalmas mellű bombázók vennének körbe minket, akkor is összesúgnának a hátunk mögött, hogy biztosan melegek vagyunk. – szünetet tartottam és belekortyoltam az ásványvizembe. – De ha te titkokat akarsz, keress egy gimnazistát, én már öreg vagyok a rejtőzködéshez. – tettem még hozzá mérgesen.

- Youn te mért feltételezed élből a legrosszabbat? – húzta össze annyira a szemöldökét, hogy már egy összefüggő vonalat rajzoltak ki. – Sohasem akarnék rejtőzködni, csak érdeklődtem, hogy neked feltűnt-e. És gondoltam viccet csinálunk majd közösen abból, hogy akkor hogy néztek volna, ha mondjuk, befele jövet átölelem a derekad, vagy megfogom a feneked…

- A hajam – fojtottam belé a szóáradatot.

- Tessék? – nézett rám értetlenül.

- Nem a két férfit nézték, hanem a hajamat. Fenékig ér és vörös, és zöld a szemem, és a dolog ezen része olyan európai, olyan furcsa…

Sou kedvesen nézett rám, megszorította az asztalon pihenő kezem, és elmosolyodott.

- Akkor adjunk nekik más látnivalót, mint a hajszíned. – mondta, majd felemelkedett ültéből, áthajolt az asztalon, s nyakamnál fogva maga felé húzva, szenvedélyesen megcsókolt. Belemosolyogtam csókjába. Igen a rejtőzködés nem az én műfajom, de azért ez a fajta nyíltság se…

- Szerintem gyönyörű a hajad. – suttogta még, majd visszahuppant helyére, bal kezét, még mindig az asztalon lévő kezemen tartva.

- Túlzásokba esel – mosolyogtam rá.

- Én? Soha! – nevetett fel.

Jóízűen ettük meg vacsoránkat.

- Oké akkor most menjünk szórakozni! – nyújtózkodtam elégedetten az étterem előtt.

- És mégis hova? – kérdezte Sou.

- Tanoshimi.

- Ki van csukva.

- Én megyek! – jelentettem ki.

- Még huszonnégy órája sem vagyunk együtt, és már azon veszekszünk, hogy elmenjünk-e szórakozni. – sóhajtott elkeseredetten.

- Tévedés. Ez nem veszekedés. Én mondtam, hogy menjünk együtt, te nem akarsz jönni, vagyis, megyek egyedül. – mondtam.

- Csak a Tanoshimivel van bajom…– mondta zavartan Sou, egyik lábáról a másikra álldogálva.

- De miért? – csodálkoztam rá.

- Miért kell elmagyaráznom? – nézett rám elkeseredetten.

- Nem értem…

- Ott találkoztunk először, és tudom, hogy te nem akkor jártál ott először, és egyszerűen csak nem akarom, hogy találkozz valaki mással.

- Te féltékeny vagy! – néztem rá döbbenten. – És ami igazán vicces nem is egy konkrét személyre, hanem a város összes melegére! – vidáman felnevettem, ő pedig duzzogva húzta el a száját.

- Ha ez neked vicces.

- Na ide figyelj Sou! – álltam meg vele szemben. – Nem ígérek semmit, nem fogadok meg semmit. De próbálj meg bízni bennem. Jó? – simítottam végig az arcán. Kelletlenül megvonta a vállát, és átkarolta a derekam.

- Ahogy akarod. Menjünk.

            Hatalmas tömeg fogadott minket a szórakozóhelyen. Ki hinné, hogy ennyi meleg van ebben a városban, és hogy ma pont mindenkinek bulizhatnékja van… a városra rátört a kangörcs. Iszonyatos meleg fogadott minket. Először lehetetlennek tűnt, hogy át tudjuk magunkat verekedni a tömegen, de valahogy mégiscsak sikerült, ahogy a bár felé sétáltunk elkaptam pár sóvárgó pillantást. Ja kérem pedig nem is bulihoz készültem! Ekkor Sou már rég nem fogta a derekam, belépésünk után automatikusan elengedte, és azóta nem is próbált látványosan hozzám érni. Ha hazaérünk, ezért jutalmat kap.

- Kazu! – ugrottam a pultos fiú nyakába, amit ő mosolyogva fogadott.

- Youn-chan reméltem, hogy benézel. – nevetett rám kedves ismerősöm. Hosszú fekete haját piros melír csíkok díszítették, fekete szemét még jobban hangsúlyozta a fekete szemceruza. Az egyik legszebb férfi ismerősömnek tartottam őt. Ahogy átölelt, láttam, hogy Sou mellettem idegesen fészkelődik a székén.

- Ő bezzeg hívhat Youn-channak. – dünnyögte alig halhatóan.

- Ki ez a helyes fiú? – Kérdezte Kazu, szinte már szemtelenül végig mérve Sout. Én úgy éreztem magam, mintha valaki egy katanát szorított volna a torkomnak. Sou érdeklődve nézett rám. Kíváncsian várta mit felelek. Hát én is.

- Ő? Kazu had mutassam be Sout. Ő… ő szemtelenül befészkelte magát az életembe, és nem akarom, hogy távozzon belőle. – mondtam ki egy szuszra. Mintha úgy kevésbé lenne zavarba ejtő.

Kazu felnevetett.

- Youn, mesterien körülírtad, amit nem akarsz kimondani. Szia Sou, Higuma Kazu vagyok, Youn-chan csaposa. – nyújtotta Sou felé a kezét, és rákacsintott.

- Yagami Sou, Youn előbb elmondott akármilye – rázta meg Sou a felé nyújtott kezet, és barátságosan mosolygott.

- Vicces vagy és gyönyörű… Youn-chan jó ízlésed van. – méregette Sout, egyre kevésbé félre érthetően.

- Kazu! – néztem rá komolyan, és értette a célzást.

- Oké, oké, tyúkanyó, még gondolatban se érek hozzá – nevetett fel. – A szokásosat?

- Igen – vágtam rá habozás nélkül.

- És te Sou?

- Én, ugyan azt, mint ő. – Mondta Sou, mire Kazuval egymásra nevettünk, és nekilátott elkészíteni az italunk.

- Egészségetekre!- tette elénk pár perccel később.

- Nos akkor, fenékig, vagy soha többé szex – mondtam nevetve.

- Youn, ez egy két decis pohár,nem tudom, hogy mi van benne, és amúgy is honnan szedted ezt a hülyeséget?! – kérdezte Sou kétségbeesve.

- Szerinted a saját magam ellensége vagyok? Bízz bennem. – hajoltam hozzá és megcsókoltam.

- Oké, de ha nem bírom meginni…

- Gyerünk! – intettem, és lehajtottuk.

- Youn… én nem is tudom, mit teszek veled! – mondta felháborodottan, Kazu pedig fuldoklott a nevetéstől a pult túloldalán.

- Hát nekem lenne pár tippem, ha neked nincs. - mondtam sejtelmesen, de a hatás nem volt teljes, mert én is nevettem.

- Ez szőlőlé volt!

- Hát ritkán iszom alkoholt. – vontam meg a vállam.

- Akkor is átvertél. – duzzogott.

- Jaj Sou, ne csináld… - mondtam majd leugrottam a bárszékről.

- Most hova mész? – kapott a karom után.

- A mosdóba, talán el akarsz kísérni? – kérdeztem gúnyosan.

- Nem… dehogy. Itt megvárlak. - engedte el zavarodottan a karom.

- Rendben. - mondtam és elindultam a mosdó irányába. Tudom persze gyenge kis vicc volt, de már ezen duzzogni. Nem először fordult meg a fejemben, hogy mit akarok egy kölyöktől.

            Hosszú időn keresztül néztem az arcom a tükörben. Zöld szemeim fáradtan tekintettek rám, csak öt perc nyugalmat szerettem volna. Öt perc olyan nyugalmat, ami végre választ ad kérdéseimre, de a magány se segített, minden gondolatom begyűrözött, és csak arra vágytam, hogy hazaérjünk. Na ez az, mi ez az új ragozásforma? És mit akarok én egy idegentől? Még a kedvenc ételét se tudom, semmit sem tudok róla, csak azt, hogy eszméletlenül szexi, de ez nem jelent semmit. Ez csak vonzás, csak… mért akarom meggyőzni önmagam a hülyeségeimről?

            Lehajoltam, a csaphoz, hogy arcom bevizezzem. Egy kar ölelt át hátulról.

- Sou, mondtam, hogy… Akira? – néztem döbbenten a tükörbe, mikor megláttam ki áll mögöttem. A rózsás támadóm.

- Szervusz Youn-chan. Örülök, hogy újra látlak. – Egyik karja szorosan fogta a mellkasom, másik keze lecsúszott ölemhez. Nyelvét végig húzta nyakamon.

- Eressz el, te undorító seggfej! – sziszegtem tükörképének.

Megfordított, magához húzott. Teljes erőmből próbáltam eltolni magamtól, de kevés volt hozzá az erőm. Bele rúgtam a lábába, ő a meglepettségében elengedett.

- Hülye kurva! – üvöltötte nekem, és a következő, amit láttam az ökle volt, ahogy meglendül felém, megtántorodtam és elestem. Fejem hangosan koppant, ahogy a mosdókagylónak ütközött, és mindent elborított szemem előtt a sötétség…