Hogy mire emlékszem? Semmire. Tagadom. Meg sem történt. Kellene egyáltalán valamire emlékeznem? Ha Nic kérdi. Ha valaki olyan, akit soha többé nem fogok látni, és szemernyi esély sincs arra, hogy bármelyik ismerősömnek elmondja, nos… akkor mindenre. Az első szótól, az utolsó rémületig.

Az a nap zűrös volt. Fleural veszekedtünk. Pont egy nagyobb zökkenő volt, szóba került az esküvő én meg nem akartam. Fiatal vagyok, szeretem őt de, úgy éreztem gúzsba, kötne most egy ilyen hülyeség. Egy bárban kötöttem ki. Előttem egy nagy üveg már fogalmam sincs micsoda. Arra emlékszem, hogy tömény volt, és rettentően égetett. De pont az kellett. Már kezdett hatni az alkohol, furcsán távolin, és tompán kezdtem érzékelni a világot. Akkor megjelent ő. Minek cifrázzam a dolgot, gyönyörű volt. Ahogy jött felém, és integetett. Az a gyönyörű mosoly, azok a zöld szemek. Egyszerűen tökéletes. Mindig is az volt. Szebb, mint bármelyik nőismerősöm. Beszélgettünk, nevettünk, és azon kaptam magam, hogy nem jár máson az eszem, mint azon, hogy mennyire jó lenne levenni a pólóját, kihámozni őt a farmeréből, és… Mire észbe kaptam volna, már felhívtam magamhoz. Ő pedig úgy mosolygott rám, mint aki pontosan tudja, mit akarok tőle.

De még mennyire jól tudta. Alig értünk fel a lakásomba, már magához is ragadta az irányítást. Olyan szenvedéllyel csókolt, amit még nem éreztem. Minden mozdulata, minden csókja csak azért történt, hogy nekem jó legyen, mintha az egész fiú egy éjszakára, csak azért lenne, hogy én örömöm leljem benne. Végig az ő kezében volt a gyeplő, és egy percre se engedte el. Azt akarta, hogy nekem annyira jó legyen, hogy ne is akarjam őt elengedni soha többé.

Varázslatos gyorsasággal szabadított meg minden ruhadarabomtól, és szabadult meg a sajátjaitól. Arra lettem figyelmes, hogy meztelenül fekszem az ágyon, és Nicolas ajka kényeztet, az a gyönyörű száj fonódott férfiasságomra, hamar elélveztem, hisz azóta, hogy belépet a bárba erre vártam. Erre és még többre. A következő percben már játékosan birkóztunk a jogért, hogy ki legyen a domináns. Ő hagyta magát, én pedig kiélveztem a helyzetet. Nem volt a lakásban síkosító. Mért lett volna? Életemben akkor voltam először férfival. Féltem, hogy fájdalmat okozok majd neki, de ő a szemembe nézett, megcsókolt, majd az ő irányító stílusában, mutatta az utat a helyre, ahova vágytam.

Gyönyörű arany haja, kibontva terült szét a párnán. Miközben belé hatoltam, fájdalmasan szisszent fel. Kérdeztem, hogy hagyjuk-e abba, de ő ismételtem elmosolyodott, és csípőjét megemelve kért, hogy ne hagyjam abba.

Emlékszem még arra, ahogyan lába körül font. Emlékszem arra, hogy mennyire jó érzés volt, hogy talán sosem volt még ennyire jó. De leginkább arra emlékszem, hogy a legnagyobb gyönyör perceiben Nic a nevemet suttogta elfúló hangon, és azt hogy szeret…

Hozzám bújva aludt el. Boldog voltam, hogy átölelhetem. Reggel bizalmas csókkal ébresztett. Félt, hogy elkésem a munkából. De én megrémültem. Mégiscsak a menyasszonyom unokaöccse! Kiugrottam az ágyból, és bevágódtam a jéghideg zuhany alá. Próbáltam… próbáltam lemosni magamról Nic érintését, a csókjait, kitörölni az emlékezetemből a gyönyörű arcot. Szinte látom magam a csempének dőlve, ahogy folyik rám a fagyos víz, az arcomat mégis meleg könnyek áztatják, mert tudtam, hogy ennyi volt, és ennek sosem lenne jövője.

Aznap a zuhany alatt, suttogtam is valamit… Ugyan azt, mint egy évvel később a fürdőszoba kövén ülve. Azt, hogy sajnálom Nicolas… nagyon sajnálom.