Szokás szerintem nem akartam felkelni. Valamit félálomban morogtam, és közelebb húztam magamhoz Dracót, amikor észrevettem, hogy az nem ő, hanem a takaró. Selymes haj helyett, pamut, számban bőrének íze helyett pamut… minden, minden pamut. Azt hiszem az józanított ki, amikor a nyelvem teli lett szösszel. Káromkodva emeletem föl a fejemet, de a szobában senki sem volt. Tudnám hova rohangászik ez kora… jéézusom fél 12?! Csúful elaludtam. Magamra rángattam valami ruha félét, és nyargaltam le a konyhába.

- Forhdítva van rhajtad a poló Nicolas! Igazán megtanulhattál volna márh öltözködni! – köszöntött drága anyám.

- Neked is jó reggelt! – adtam egy puszit homlokára, mire ő elmosolyodott. – Hol vannak a többiek? – kérdeztem miután töltöttem magamnak egy bögre kávét.

- Lent gyakorholnak a pincében. Fejükbe vedték, ’ogy megtanítják Drhacónak a Patrhónus-bűbájt… szerintem ez teljesen le’etetlen de…

- Hogy mi? – nyeltem félre a kávét, levágtam a bögrét és futottam le a pincébe.

- Szóval valami jó emlék. – Hallottam már a lépcső tetején Draco hangját.

- Igen – válaszolta Harry türelmetlenül.

- Például mi? – kérdezte Draco értetlenül. Elmosolyodtam. Ekkor értem az ajtóba. Mind háttal álltak nekem. A három jó barát, és szőke hajú kedvesem.

- Például arra Malfoy, mikor szidtad a családom, és vérárulónak neveztél minket! – csattant fel Ron hangja.

- Vagy amikor pofon vágott Hermione! – mondta Harry. – Ja az nekünk jó emlék –tette hozzá kelletlenül.

- Oké rendben értem, ne folytassátok - sóhajtott Draco kelletlenül. Bármennyire igyekezett nem tudta megszerettetni magát velük. A felnőttek már egészen kedvelték, és Bill is kedves volt hozzá, de nagyjából ennyi. Se az ikrek, se Ginny, erről a három jómadárról nem is beszélve. Minden másodpercet kihasználták, hogy piszkálják.

- Jó emlék jó emlék…- dünnyögte maga elé, majd elkiáltotta magát – Expecto Patronum! – de nem történt semmi pálcája vége, még csak fel sem pislákolt, sehol egy szikra, egy fénycsík, egy akármi. Ron, és Harry hasukat fogva kacagták ki Draco sikertelen varázslatát, Hermione elgondolkodva dőlt a falnak.

- Hűű a nagy aranyvérű nem tud megidézni egy icike picike patrónust, ennél még Neville is jobb – mondta Ron.

- Nem hiszem Draco, hogy ennél jobb emléket nem találtál. - Szólaltam meg az ajtóból. Ő megfordult fancsalin nézett rám. Megvontam a vállamat. – De létezik még egy verzió. Ott van a szekrényben egy mumus. Használjátok azt.

- De én nem a dementoroktól félek a legjobban! – mondta Draco értetlenül.

- Az lehet, de Harry igen. Ha ő eléd állna, és őt látná meg a mumus, akkor talán jobban átéreznéd a légkört, és jobban kitennél magadért! – mondtam türelmetlenül.

- Muszáj? – kérdezte Harry.

- Fiúk azt mondtátok segítetek, nem azt, hogy halálba szekáljátok Dracót. Lesztek szívesek nem folyamatosan piszkálni őt.

- Nic te nem tudod, hogy milyen volt 6éven keresztül a… - egy tekintetemmel Ronba fojtottam a szót.

- És ha jól tudom, minden csúnya cselekedetéért extrán megbűnhődött, úgyhogy tessék jó képet vágni, és rendesen tanítani. Te pedig jó lenne, ha összekapnád magad, mert így maximum ágyútölteléknek leszel jó! – néztem Dracóra is mérgesen. Persze nem akartam ezt mondani, és ő is tudta, hogy mért mondom, de azért felhúzta szép ívű szemöldökét, és gúnyosan meredt rám.

- Nic nem várhatod el, hogy hirtelen jóbarátok legyünk. Azt se tudhatjuk igazán közénk tartozik-e – mondta csöndesen, és megfontoltan Hermione. – Ott a kezén a sötét jegy.

Draco ijedten kezéhez kapott. Tudtam mennyire gyűlöli. Tudtam, hogy néha ha rémálma van, nyöszörög, és rimánkodik, hogy ne bélyegezzék meg, és véresre kaparja bőrét, hogy eltűnjön. Tudom, mert csókjaimmal próbálom begyógyítani karjának sebeit.  Legszívesebben odamentem volna hozzá, és átöleltem volna, hogy érezze, van aki szereti, van aki védi. De sajnos nem védhettem a nap 24órájában a bántó szavaktól. Muglik között egyszerű tetoválás lenne, de itt a halált jelképezte. És Piton árulását is. Nem őket se lehet hibáztatni, ha nem bíznak benne.

- Hermione. Nem egyszer elmondtam, hogy a rend összes tagja, köztük én is feltétlen bizalmat szavazott Dracónak. Ne kérdőjelezd ezt meg – feleltem legalább olyan csöndesen. – És most munkára. Elő a mumussal.

            Morogtak. Főként Harry, hogy mért kell neki lennie a csalinak. Pech, de így járt. Ő volt az egyetlen a szobában, akinek a mumus dementor lett, így a célnak pont megfelelt.

- Rendben Draco! Gondolj valami vidám, szép boldogító emlékre, szólj ha kezdhetjük. - Bíztatóan néztem rá, halványan elmosolyodott, majd óvatosan bólintott. Harry elé lépett, én meg egy pálcaintéssel felnyitottam a ládát, amiben a mumus tanyázott.

Már siklott is elő a dementor, a levegő megfagyott, és nekem eszembe jutottak legrosszabb emlékeim. A nap mikor a halálfalók megtámadtak minket. Apa arcán a sérülés, és Lucius Malfoy hideg nevetése. Nem mondtam el Dracónak, hogy az apja volt az akkor, aki megtámadott minket. Nem mondtam el, mert nem akartam neki még több fájdalmat okozni. Én nem haragudtam rá, és a szüleim se. Nem az ő hibája volt. Láttam magam előtt, ahogy az átok eltalálja apát, és az emlékek ködén át hallottam, ahogy Draco elkiáltja magát, de nem történik semmi. Visszazártam a mumust a dobozva. Harry a földön feküdt sípolva vette a levegőt. Odaléptem hozzá, és letérdeltem mellé.

- Nic, én téged nagyon szeretlek, de én ezt még egyszer végig nem csinálom ezért a hülyéért… - suttogta.

- Csak még egyszer Harry… kérlek – mondtam.

- Csezd meg. De ha most sem bírja megcsinálni, itt hagyom.

- Köszönöm – mosolyogtam rá.

            Draco egyhelyben állt, mély levegőket vett.

- Gyere ide egy percre! – ragadtam karon, és arrébb vezettem a többiektől.

- Sajnálom Nic, hogy nem ment én mindent megpróbáltam, de…

- Csitt! Mire gondoltál? – kérdeztem suttogva, hogy ne hallják a többiek.

- Én… nem is tudom, össze vissza mindenre – nézett arrébb zavarodottan.

- Kit szeretsz a legjobban? – kérdeztem. Rám emelte szürke tekintetét. Nem mondta ki. Nem szokta, csak egyszer mondta, hogy szerelmes de akkor se mondta ki teljesen… nem baj, én mondtam kettőnk helyett is, de biztos voltam benne, hogy érzi. – Akkor gondolj rám – pöccintettem meg tréfásan az orrát. Mire morgott egy sort.

- Oké, még egyszer.

            És nekiláttunk, Draco eltökélten állt ajkán kis mosoly játszott. Tudtam, hogy most menni fog. Ha valakinek neki sikerülni fog. A láda felnyílt a dementor előkúszott. És Draco elkiáltotta magát. Hangja visszhangzott a pincehelységben, Harry nem állta jól a sarat, és abban a percben összerogyott. Mintha kiszámolta volna a mumus, pont abban a percben váltott alakot, mikor Draco pálcájából előtört patrónusa. Döbbent csend töltötte be a szobát.

- Hát itt meg mi történt? – lépett be a helységbe Ginny arcán teljes döbbenettel. Én igazából teljesen megértettem őt…

            Kíváncsi lennék, ki hogyan reagált volna, ha egy szobába belépve egyszerre három Nicolast lát. Egyet bambán nézőt, egy földön elterültet, és egy ezüstös, totálisan ruha mentes Nicolast…