Na igen természetesen elmentem. Hát lehet ennek ellenállni. Magamban elhatároztam, hogy csak azért megyek oda, hogy megmondjam neki egyszer és mindenkorra vége annak, ami el se kezdődött. De mikor tettem azt, amit előre elhatároztam, ha ő a közelben volt?

- Annyira örülök, hogy eljöttél! – ragyogott az arca, nekem meg leesett az állam. Igen tudom, sokszor emlegetem hogy gyönyörű, de a fekete tényleg az ő színe. Fekete öltöny fekete kihajtott nyakú inggel... Más úgy nézett volna ki, mint aki temetésről jött de rajta iszonyat szexisen festett. Mit ne mondjak, rögvest elvörösödtem, és hogy miket gondoltam magamban azt még újra gondolni is szégyellem. – Gyönyörű vagy! – és egy puszit akart adni az arcomra én viszont elhajoltam előle.

- Nekem valami előröl kezdést emlegettél… abba nem fér bele a puszi. – mondtam fagyosan és leültem a székre.

- Cö – ült le ő is, de amíg az én leülésem feszélyezettnek tűnt ő annyira könnyedén ült le, hogy az hihetetlen. Ennek a fiúnak minden mozdulat ennyire jól áll?! – Fagyos vagy. És határozott. Elsőre ennél félszegebbnek tűntél.

- Te pedig sokkal komolyabbnak… – de szexisnek még mindig szexis vagy… gondoltam hozzá magamba, és félrenéztem... de túl későn.

- De így is tetszem neked ugye? – nézett rám játékosan. A fene ennyire az arcomra lenne írva?

- Te csak egy elkényeztetett kölyök vagy. Helyes kölyök ez tény, de ennél nem több. – próbáltam elővenni a leghidegebb hangomat. Kár, hogy ahelyett a lágyat sikerült…

- De nem is kevesebb. – mosolygott magabiztosan. „Sakk-matt. Győzött. Ha ezt folytatja tovább, leolvadok a székemről, mindezt néma csöndben, mert egy szót se tudok majd kinyögni. Remek!” cikáztak a gondolatok a fejemben – Azzal hogy egyszer már ellenálltál nekem, máris a nehezen megszerezhető kategóriába kerültél. – Azért ezen a pofátlanságon még nekem is leesett az állam. Azzal hogy elsőre nem sikerült tökéletes önkontrolját vesztett vágytól nyüszítő emberszerűséggé redukálnia már nehezebben megszerezhető zsákmány voltam. Most ez neki volt hízelgő vagy nekem?

- Nem vagyok én egy ritka tárgy, hogy nehezen megszerezhető legyek! – jééé megtaláltam a fagyos hangom, méghozzá a magabiztos Yujival szemben. Mégiscsak 1-1.

- Nehéz veled – dőlt hátra a székén, és kedvesen mosolygott, nem magabiztosan, nem durcásan... Kedvesen – gyönyörűbb, vagy mint bármely nő, akivel dolgom volt eddig, tévedés ne essék nem egy nőről, van szó… tehetségesebb rajzoló vagy, mint bármelyik mangaka az utóbbi időben. Félénkebb, mint egy kisgyerek, és fagyosabb, mint egy jéghegy – miközben beszélt szép lassan előredőlt, és megfogta a kezeimet - egyszerűen kellesz nekem… - mondta még majd ajkait puhán a kézfejemhez, érintette. Kezet csókolt! Én elrántottam a kezemet. Majd próbáltam minél határozottabban meredni rá.

- Ne kezelj úgy, mint egy tárgyat, ami megtetszik, és megszerzed. És legfőképpen ne kezelj úgy, mint egy nőt – fojtogatta a torkom a sírás. Ekkora egy tuskót. Ilyesmit mondani... És már folyt is le az első könnycsepp a szememből.

- Istenem – szólt és láttam rajta, hogy elfelejtett levegőt venni – annyira szép vagy…. A hajad, az arcod… a szemed.. annyira különleges…. Ahogy sírsz az arcod, mint egy kisgyereknek kipirul, a könnyektől még kékebben csillog a szemed… - odanyúlt az arcomhoz és letörölte a könnyeimet – de boldogabb lennék, ha örömödben és nem bánatodban sírnál… így elhomályosítja a látványt a szomorúságod.

- Ne mondj ilyet! – hüppögtem, mint egy kisgyerek. Szégyelltem magam… egy taknyos kölyök megríkat.

- Ugyan mért ne mondjak ilyet, ha ez az igazság? – felemelte az állam hogy a szemébe nézzek. Egy pillanatig éreztem, hogy meg akar csókolni, de…

- Khmm elnézést uraim mit hozhatok? – törte meg a pincér a meghitt pillanatot, én zavartan körbenéztem és ekkor tűnt fel, hogy az egész étterem minket bámul. Próbáltam elbújni az étlap mögött, amíg Yuji barátságosan magát nem zavartatva társalgott a pincérrel. És mire észbe kaptam rendelt helyettem is.

- Szóval hol is tartottunk? – nyúlt megint a kezem után, de én még időben az ölembe ejtettem. – Jaj.. gonosz vagy… - váltott át megint a durcás ajaklebittyesztős módra… említettem már hogy neki van a földkerekség leggyönyörűbb szája?

- Nem vagyok gonosz, csak nem szeretem, ha mindenki minket bámul. Nem szeretek cirkuszi mutatvány lenni, esetleg torzszülött, akire ujjal lehet mutogatni vagy még inká…

- Cccsss – tette úját a számra. Ezek szerint neki ez a szokása... bosszantó. – Ne foglalkozz a többi emberrel. Csak te vagy meg én – mosolygott rám.

- És a húgod... – dőltem hátra a széken, a karom keresztbe fontam mellkasom előtt – és ezért is vagyok ma itt. Nem akarom ezt az egészet. Nem akarom bántani a húgod, a családod se magamat…

- Fejezd ezt be! – csapott indulatosan az asztalra kivívva ezzel azt, hogy tényleg mindenki minket nézzen – Mindennél fontosabb volt nekem Tora… egészen mostanáig, amikor megláttalak, ahogy kiszálltál az autóból, tudtam, hogy kellesz nekem, még ha a húgom is kell félresöpörnöm az utamból! – szinte üvöltött, az arca kipirosodott a dühtől, mégse félelmetesnek inkább gyerekesnek tűnt. Próbáltam kedvesen rá mosolyogni, hogy oldjam a feszültséget. Ő azonban fogta magát és kifutott az étteremből.

            Utána rohantam, a kapuban utol értem, szerencsére nem futott tovább. Éppen a falnak dőlve gyújtott volna egy szál cigarettára, én kivettem a szájából a cigit, a földre dobtam és rátapostam.

- Fiatal vagy ne mérgezd magad!

- Csak 5évvel vagy idősebb ne kezelj gyerekként!

- Nem kezellek gyerekként, csak nem tudom, mit tegyek – sóhajtottam majd én is a falnak támaszkodtam nem messze tőle. – egyfelől, igen kellenél nekem… másfelől ott van Tora, és – mély levegőt vettem de nem tudtam kimondani – és még sok minden… Yuji ez nem fog működni.

- De fog! – észre se vettem és már előttem ált, kezeit a falnak vetve mellettem – Működni fog, mert én azt akarom! – és megcsókolt, ott az étterem mellett, miközben emberek jöttek mentek az utcán, és sértő szavakat mondtak… és mi csak csókolóztunk, mintha nem lenne más. Ha nem lenne holnap, ha nem lenne tegnap, csak az a perc. Én vettem erőt magamon és eltoltam magamtól.

- Menj haza Yuji! – mondtam rekedt hangon, majd elindultam az autóm felé

- Mikor látlak megint? – a kocsinál álltam, nem tudtam, mit válaszoljak… még mindig nem tudtam, mit akarok és az eltelt percekben, csak még jobban összezavarodtam. – Kérlek, gyere át hozzám péntek este… esküszöm jó leszek…. – riadtam fel a hangjára, ugyanis időközben odaért hozzám és a fülembe suttogott – ha nem akarod hozzád se érek…. Esküszöm… - majd adott egy apró puszit a nyakamra – akkor pénteken! – és integetett majd elindult vissza se nézve.

            Én beültem az autómba, és nekiláttam a hülye fejem a kormánykerékbe verni…. És nem tudtam, hogy másszak ki ebből a csávából…