Eltörtem az orrát, eltörtem az orrát... Ezért beperelhet… eltörtem az orrát! Én… én, eltörtem valaki orrát, egy fiú miatt. Mert azt mondta rá, hogy ringyó. Ami végül is, még igaz is de akkor se mondjon ilyet. És ennek a fiúnak még mindig szorongatom a kezét, és rángatom magammal a lakásom felé.

- Kerülj beljebb – tessékelem be az aprócska lakásba. Szeretem ezt a helyet. Meleg színű bútorok, apró de olyan otthonos… nem olyan hideg, mint az a böszme nagy épület azzal a jégheggyel… Ámulva néz körbe. Milyen gyönyörű azokkal a hatalmas zöld szemeivel.

- Szép lakás… - jegyzi meg halkan. Becsukom és bezárom az ajtót, majd odalépek hozzá, végigsimítom az arcát.

- Nincs rajtad a szemüveged… - suttogom szinte a szájába.

- Munkaidőben nem hordom – istenem de aranyos, már egyáltalán nem látszik rémültnek, pedig mikor rátaláltam azzal a… had ne minősítsem még magamban sem emberrel olyan elkeseredetten hullottak a könnyei…

- Kár pedig jól áll – húzódom, el. Ő nem rejti csalódottságát. – Mit akarsz inni? –lépek a hűtőhöz… - van víz, narancslé... öhmm narancslé… víz…

- A narancslé jó lesz – kuncog. Mögém lép és átöleli a derekam. Én megfordulok, felkapom, és beviszem a nappaliba. Leteszem a díványra, majd visszamegyek a konyhába az italokért, leteszem elé a narancslevét, magam elé a pohár vizet, és leülök a fotelba. Jó pár méterre tőle. Egyre értetlenebbül néz rám.

- Beszélgetni fogunk – jelentem ki.

- Beszélgetni? Ha ezt akarja Kavagucsi-san… - hajtja le a fejét, de hallom a hangján hogy csalódott.

- Mi lenne, ha megint haragudnál rám? – kérdezem tőle vidáman. Ő kérdőn néz rám. Én meg felnevetek. - Mikor mérges voltál tegeztél. Mi lenne, ha megpróbálnád ugyan ezt mérgesség nélkül és a keresztnevemmel?

- Ahogy akarod… Kai. – mondja halkan és látom, rajta hogy örül. Mint egy kiscica, akinek megsimogattad a fejét. Óvatosan maga alá húzza a lábait és elhelyezkedik. – És miről akarsz beszélgetni?

- Rólad, rólam, az életedről, az életemről – no meg rólunk meg az életünkről… de ezt még inkább nem mondom ki előtte azért jobb, lenne pár dolgot tisztázni. – Mintha valaki most megkérdezné tőled: na és hogy telt az elmúlt 22 éved? Meséld el, mit felelnél.

- Töbrnyire eseménytelenül - mondja de, látom rajta hogy nem ez az igazság. Zavartan fészkelődik.

- Hol vannak a szüleid? Hol születtél? – faggatom. Nem ússza meg ennyire könnyen…

- A szüleim? Nem ismertem őket. Állítólag meghaltak nem sokkal azután hogy megszülettem. Nevelőszülőknél nevelkedtem. Aranyos pár volt, és volt egy fiúk, aki pár évvel volt nálam idősebb – kezébe veszi a poharát, kortyol egyet. Annyira szorítja a poharat, hogy elfehérednek az ujjai. Nem teszi vissza a kezében, tartja. Én csöndben várom, hogy folytassa. – Tudod ő… eleinte kedves volt. 14 éves koromban kezdődtek a gondok. Addigra lett ilyen színű ez is – bök a hajára – mindig furcsának tartottak. Szüleimről tényleg csak annyit tudtam, hogy anyu ír volt. Egy képet láttam róluk. Nagyon szép nő volt. Apu olyan igazi japán lehetett. Kicsit, rád emlékeztet a kép alapján - és kedvesen félrebillenti a fejét. Hosszú haját megfogja, kihúzza a háta mögül, és előre veszi a válla fölött. Azt kezdi el piszkálni – 14 alig múltam mikor először kikezdett velem. Eleinte nem is értettem, nem tudtam, mit akar… aztán egy nap – finoman megnyalja kiszáradt száját. Én meg csak figyelem, ahogy beszél. Már kérdezni sem kell, ömlenek belőle a szavak – mikor nem voltak otthon a nevelőszüleim, bejött a szobámba bezárta az ajtót, és... Nem állítom, hogy nem élveztem. Borzalmas érzés volt, olyat tett, amit nem akartam olyat tettem, amit nem akartam, és még se haragudtam rá ezért. Aztán egyre sűrűsödtek a látogatásai. Éveken keresztül ment ez így. Én meg megszerettem őt, egészen addig, míg meg nem tudtam, hogy ő mindenkivel megcsal… fiúval, lánnyal szinte mindegy volt neki. – a szőnyegemet nézi. Talán nem is látja, csak néz… szegény kölyök… - megkérdeztem tőle, hogy mégis mire véljem, erre megvert. Onnantól kezdve a hűtlenségét is rajtam verte le, mondván én vagyok, aki megcsalja őt, és nem ő csal meg engem. Akkoriban az már nem szeretkezés volt, még csak nem is szex… inkább erőszak. 18 évesen megszöktem tőlük. Alkalmi munkákból éltem, egészen boldog voltam. Előtte is festettem, kerestem egy iskolát, beiratkoztam. De nagyjából 2 hónappal ezelőtt megtalált… Az utcán futottunk össze véletlenül, onnantól kezdve zaklatott. Ide jöttem. Beiratkoztam a helyi festőiskolába de... nagyon hamar fogyott a pénzem. Itt nem volt olyan egyszerű munkát találni. Hayato-sannal az utcán futottam össze mikor a munkaközvetítőtől jöttem ki. Annyira elkeseredett voltam ő pedig munkát ajánlott. Eleinte csak utalt arra mi is a pontos munkaköröm. Tegnap volt egy hete hogy ott dolgozom de… nem akarok oda visszamenni… - egy könnycsepp gördül le az arcán. Szegény fiú. Hát nem volt egyszerű neki azt hiszem. De…

- Ezek szerint én voltam az első… hm ügyfeled?

- Mért mégis mit hittél?  Hogy mást se csinálok, csak hagyom, hogy vadidegen férfiak azt tegyenek velem, amit akarnak? – kicsit sértődött a hangja. Ez a fiú, mintha két ember lakna benne. A kedves és aranyos pirulós, és a haragos éles. Nem is tudom melyiket, szeretem jobban. – De most te jössz… ne csak az én életemet tárgyaljuk ma ki. Ha már lúd legyen kövér – kortyol egyet, majd leteszi végre a poharat, és érdeklődve néz rám. Elmosolyodom.

- Hát legyen. 16 évesen volt az első kapcsolatom. Hamar kirúgott mondván „gyerek vagy tapasztalatlan túl ilyen túl olyan nem elég ilyen nem elég olyan „ Sou vállán sírtam ki bánatom. Érdekes őt ez sosem zavarta. Mármint hogy nem a nők érdekelnek. Ő elfogadott. 22 évesen találkoztam Akiraval. Ő 24 volt akkor, a helyi középiskolában volt angol tanár. Ő volt a tökéletesség – kezdek elkalandozni, de látom, hogy ő érdeklődve néz rám. Akkor mondom tovább… – Velem találkozott volna, mikor elütötte egy autó. A karjaim között halt meg. Elmentem egy bárba csúnyán leittam magam.  Megismerkedtem egy lánnyal, akivel bánatomban lefeküdtem. Rá egy hónapra megkeresett hogy azonnali hatállyal vegyem feleségül, mert terhes. Már találkoztál is vele. Drága nejemmel Mai-el… – zavartan néz rám. Mint mindenki, aki ismeri a történetet, egy homoszexuális elvesz egy heteroszexuális nőt. Kicsit azért vicces is azt hiszem. –  A családok csúnyán néztek rám, meg ő is csúnyán nézett rám, így ugyan még mindig a halott szerelmemet gyászoltam a szívemben, elvettem egy jéghegyet, aki ráadásul nő volt, aki ráadásul a harmadik hónapban elvetélt de akkor már a nejem volt, és tetszett neki a nagy ház meg a sok pénz így nem volt hajlandó elválni. Onnantól kezdve kezdtem el abba a klubba járni. 23 éves voltam, megtört csalódott, és hiányzott ő. Aztán szép lassan beforrt a seb, csak baromi rondán hegedt össze. Ennyi. – fejezem be és nézek rá, ő csak néz, néz… ezek a szemek elveszik a lelkem is.

- Mért mindenkivel csak egy estét töltesz? – kérdezi meg. Oh ezek szerint meséltek neki rólam a többiek. De rendben, ha ennyire tudni akarja.

- Egy éjszaka csak annyi amennyit akarok. Ha nem csak egy éjszaka lenne, akkor az már kötődés lenne. Ha nem is érzelmi, de kötődés. Egy éjszaka csak… csak egy test, egy kis idő, amíg érzem, hogy élek. Igazándiból bármennyien voltak egyik se volt igazán jó. Aztán elhíresültem, mint az újoncok beavatója, hiszen ha nem akarok többet egy éjszakánál, akkor mindig valaki új kellet.

- Akkor én most mért vagyok itt? – őszintén kérdez nyíltan. Szinte már bántó.

- Hmm ha nem akarsz itt lenni, csak menj el. – nézek félre. Ő felkel az ágyról. Na persze gondolhattam volna... szép megható történet meg minden a hányatatott sorsról, de én nem leszek neki elég… miben reménykedtem. De akkor… Mért felém, jön és mért nem az ajtó felé? Felnézek rá. Ő lehajol hozzám, és finoman megcsókol. A döbbenettől szóhoz se jutok. Elválik a számtól én, meg az ölembe kapom, és magamhoz szorítom. Nem is kell szorítani, bújik ő magától… Istenem de boldog vagyok.

- Mért akarnék én máshol lenni, mint veled? – kérdezi halkan.

- Olyan szörnyű volt. Azt hittem... azt hittem. Annyi kezdővel volt dolgom és ők nem ilyenek azt hittem, hogy te is egy olyan profi, vagy akinek én vagyok a kismilliomodik férfi az életében, aki már csak így játszik velem, aztán meg kacagva ugrál az összetört szívemen. – suttogom a hajába. Ő egy percre megrázkódik.

- Már meg ne haragudj de kettőnk közül nem nekem volt kismillió férfi az életemben – a hangja éles bántó.

- Na Renji ne légy kegyetlen…

- Általában nem vagyok kegyetlen de, most még igazam is van. – Bújik ki az ölelésemből és néz rám. Alsó ajka kicsit leejtve. Mint egy duzzogó kisgyerek. Finoman végig húzom az ujjam a száján, majd megcsókolom.

- Tudod mit akkor szerintem, ezt most felejtsük is el… kérlek – nézek rá, és tényleg komolyan ezt érzem. Nem akarok mást soha többé csak őt.

- Csak egy kérdés még. Mi lesz a feleségeddel? – a szemében őszinte aggodalom… tehát attól nem tart, hogy egy férfi kisöpri őt, de nő ellen nem veszthet.

- Azzal a szárny nélküli hárpiával azóta az egy alkalom óta nem voltam együtt… de azt hiszem épp ideje szívességet kérni Soutol, hogy intézkedjen az ügy érdekében…

Most ő ölel át. Tehát hisz nekem… mert hinni akar. Én is hinni akarok benne. Megemelem, felkelek, a karomban tartva becaplatok a hálószobába, és óvatosan leteszem az ágyra. Majd finoman megcsókolom. Óvatosan lassan, kérlelve kér bebocsátást nyelvem ajkai közé. Ő is érzi, hogy nem kell sietnünk, miénk a világ minden ideje, Karjait nyakam köré fonja, én a derekát fonom át. Azt a szép karcsú derekat… otthagyom száját, nyelvem lassan húzom végig a nyakán. Le a kulcscsontjáig. Kigombolom lassan az ingjét, minden gomb után, nő a fedetlen bőrfelület amit csókjaimmal borítok be. Mikor végzek a kigombolással elhajítom az ingjét a szoba másik felébe. Kigombolom a nadrágját is, majd lehúzom finoman a cipzárt, csípőjét megemeli, hogy könnyebben tudjam lehúzni róla a szoros fekete farmert. Már csak egy boxer takarja gyönyörű testét. Visszatérek szájához, megcsókol, miközben kiszabadítom a boxerből, teljes méretét elnyerő farkát. Halkan felnyög, amikor végig simítok a kezemmel rajta. Majd egy apró puszit nyomok még a szájára és a lába közé térdelve kezelésbe veszem őt. Mélyen veszi a levegőt, mintha vissza akarná fogni magát… besegítek a kezemmel a számnak. Pár pillanat múlva hangosan nyögve élvez el… Kipirult arcal fekszik, még mindig kicsit kapkodva szedi a levegőt. Majd rám néz, a hátamra  dönt, és hevesen megcsókol.

- Na most untam meg a finomkodásod – suttogja a fülembe, majd finoman beleharap. Majd minden egyéb figyelmeztetés nélkül, fenekéhez illeszti szerszámom és beleül. Hangosan nyögök, annyira szűk és annyira forró…

- Szóval te ezt szereted – húzom le a fejét magamhoz, hogy megcsókolhassam.

- Tegnap már… feltűnhetett volna… - Lihegi a számba két csók között, miközben egyre gyorsabb vágtába kezd. Kezét a kezembe kulcsolja, és együtt jutunk el a csúcsra.

Lihegve dől le mellém. Én magamhoz húzom és átölelem.

- Most nem foglak elengedi. Ha álmos vagy így alszol. - morgom hajába, Ő elfészkeli magát egyik lábát lazán átveti rajtam.

- Neked ennyire fontos hogy a pénzért vett szexpartnered reggelig veled legyen? – sandít föl rám, és tudom, hogy csak gúnyolódik.

- Ez nem pénzért vett szex volt… hanem pénzért vett szerelem. – suttogom még halkan, és magamhoz ölelem, ő szorosan hozzám bújik.

- Ne engedj el többé!

- Nem foglak! – Suttogjuk egymásnak még az álom határán majd szorosan összebújva alszunk el. Együtt.

~~~ Vége ~~~