Másnap reggel sokáig aludtam. Tora keltett föl, délben mikor ő elment otthonról. Úgy kászálódtam ki az ágyból, mint akit előző nap csúnyán összevertek. Pedig csak a szívem volt törött. Lezuhanyoztam, közbe végig a hülye fejemet verve a csempébe, felöltöztem, majd nekiláttam dolgozni. A határidő, az határidő. 20 percet ültem a lap fölött, de nem haladtam. Folyamatosan Yuji arca volt előttem, ahogy rém néz. A tükörből láttam azt, amikor otthagytam ő is sírt. Fájdalmat okoztam neki, pedig nem akartam. Töprengésemből hatalmas dörömbölés riasztott fel.

- Nyitom már, nyitom már nem kell betörni az ajtót! – morogtam nem túl hangosan mert a dörömbölés nem akart megszűnni. Kinyitottam az ajtót mellettem egy fekete tornádó viharzott be a lakásba majdnem feldöntve.

- A ROHADT ÉLETBE MIZUKI MÉRT NEM MONDTAD EL! – üvöltött Yuji dühtől piros arccal, és remeget a szája széle. Az orrom elé dugott egy újságcikket. Az írás elmosódott annyit gyűrögette, de a középső képen jól látható volt 18éves önmagam kopasz változata…

- Hol találtad ezt? –sóhajtottam

- Nem az számít Mizuki. Mért nem mondtad... mért… - lefelé görbült a szája széle, mint egy kisgyereknek mikor megtudja, hogy a télapó nem létezik.

- Ha leülsz és 10percre csöndben maradsz akkor elmondom most. – mondtam neki nyugodt hangon. Ő leült a nappaliban a knappé szélére. Én komoran elmosolyodtam, majd nekitámaszkodtam a falnak, és nyugodt hangon belekezdtem a történetbe.

- 12 éves voltam mikor meghaltak a szüleim. Repülőgép baleset volt. Persze én nem voltam velük. A nagybátyám nevelt fel. 14éves korom óta tudom, hogy a fiúkat szeretem, de tudtam hogy a bácsikám nem örülne ennek túlzottan. Mindig próbált férfiasnak nevelni… de nekem már a legelső szexuális kapcsolatom is férfival volt. Sosem… sosem érdekeltek a nők. Kínosan ügyeltem arra, hogy a bácsikám ezt ne tudja meg. Ám 18 éves koromban rajtakapott, amikor az éppen aktuális barátommal csókolóztunk a szobámban…. Félholtra vert mondván „akkor is kiverem belőled ezt a ferde hajlamot ha beledöglesz, mit szólna az öcsém ha ezt látná az ő fia”. Bár ölt volna akkor meg. – ahogy haladtam előre a történetbe vált egyre keserűbbé a hangom. Már nem figyeltem Yujit magam elé meredtem és újra éltem minden percet abból, amit meséltem – De nem haltam meg… a barátom fel akarta jelenteni a bácsikámat. Én nem hagytam. Továbbra is találkozgattunk de még nagyobb titokban... Nagyon szerettem őt. Ő volt az első szerelmem. – éreztem, hogy elszorul a torkom, és az első könnycsepp lefolyik az arcomon. Idegesen törtöltem le – A bácsikám egyik beosztottja meglátott amikor kijöttem a lakásukból, és beárult. Ám erről én nem tudtam semmit… később tudtam meg attól a férfitól… - egyre fuldoklóbban vettem a levegőt lecsúsztam a fal mellé. Yuji nem jött oda mellém tudta hogy nem akarok senkit se magam körül – attól a férfitől, aki megerőszakolt. A nagybátyám bérelte fel. A saját állítása szerint heteroszexuális volt.. a bácsikám direkt ezt akarta… hogy minél jobban fájjon. Azt mondta az a férfi hogy velem örömmel tett kivételt… ilyen gyönyörű fiúcskának.. akinek ilyen gyönyörű haja van… Ma is érzem a kezeit magamon… ahogy kibontotta a hajamat és azt suttogta nőben se látott még olyan gyönyörűt mint én…. – már nem volt halk a hangom egyre hisztérikusabbá vált – mikor végzett velem még átadta a bácsikám üzenetét „remélem ezután jó útra térsz”. Az első közelembe kerülő ollóval levágtam a hajam majd nem sokra rá leborotváltam. Aztán elmentem a rendőrségre és feljelentettem őket. Azóta... azóta nem bírom elviselni, ha hozzám érnek… addig a percig, amíg én okozok örömöt nincs probléma – mosolyodtam el halványan még mindig magam elé nézve- de ahogy hozzám akarnak érni elfog a rettegés és eszembe jut minden. Hosszú ideig volt akkoriban rövid hajam. A pszichológus javulásnak vélte mikor hajlandó voltam megnöveszteni – tértem vissza a valóságba és Yujira néztem. – Azt hiszem most már érted ugye? Érted mért nem akarom ezt érted, mért kell hogy vége legyen….

- Mizuki…- mondta majd felkelt az ágyról és letérdelt elém, hogy a szemembe tudjon nézni – te teljes mértékig nem vagy észnél… el kellett volna mondanod… ha elmondod annyi mindent máshogy tettem volna – kisimított pár elkóborolt tincset az arcomból – Túl kell lépned a múlton, Mizuki ez 14éve történ… és azóta nem ért hozzád senki? – érintette a homlokát az enyémhez és úgy nézett rám.

- Volt néhány kaland... de semmi különös… - válaszoltam zavartan.

- Engedd meg nekem, hogy véget vessek ennek. – csókolt meg, de ez a csók nélkülözött minden vadságot. Finom volt és kedves mintha meg akarna nyugtatni vele. Először feszült voltam, majd szép lassan megnyugodtam és bizalommal simultam Yuji karjaiba. Majd elszakadtam tőle kézen fogtam és elvezettem a szobámig.

- Ezt beszéljük meg odabent… nem akarom, hogy Tora itt találjon minket, ha hazajön.

- Nem kell semmit se elsietni Mizuki... Csak bízz bennem, hogy nem fogok neked fájdalmat okozni…- mondta már Yuji mikor behajtottam magunk mögött az ajtót.

- Bízom benned… azt hiszem – és éreztem, hogy megint elbizonytalanodom, ő és észrevette így átölelt és megint megcsókolt... Éreztem az előbbi megnyugvást… Akkor jöttem rá, hogy nincs értelme többé félnem. Hiszen szeretem ezt az őrült balett táncost és ő is szeret engem… Ő nem fog engem bántani. A felismeréstől boldogon öleltem át Yujit. Ő halványan elmosolyodott. Óvatosan ledöntött az ágyamra. Majd fölém mászott… Félhosszú fekete haja pont eltakart minket annyira közel hajolt hozzám.

- Biztos vagy ebben? – kérdezte félve

- Azt hiszem igen…

- Pff azt hiszed? Én nem vágyom másra csak rád, csak rád gondolok, csak rólad álmodom, mindig mindenről te jutsz eszembe. Nincs kedvem enni, inni, táncolni.. még levegőt venni sem ha te nem vagy velem…. Szeretlek Mizuki…- suttogta – szeretlek mióta megláttam az első rajzod, és örökre beléd szerettem mikor megláttalak… - a szeméből olyan gyerekes félelem áradt mint aki attól retteg hogy elveszik majd tőle a kedvenc macijukat. Én megmozdultam, mire ő felkelt rólam, és leült az ágy szélére. – Ha még egyszer előadod a tegnapi „ ne érj hozzám” „ viszlát Yuji” szöveget… Szerintem belehalok... – odakúsztam hozzá és hátulról átöleltem, állam a vállára tettem és úgy beszéltem hozzá.

- Nem halnál bele…. És megpróbálom többé nem előadni… én is szeretlek téged de ne várj tőlem csodákat….. Még mindig félek – suttogtam és befúrtam a fejem nyakához...

- Mért csináljuk mi ezt… - simogatta meg a hajam – mitől félünk, minek bonyolítjuk túl az egészet. – a hangja egészen komoly volt és melankónikus, sosem hallottam még így beszélni, majd félig szembe fordult velem – Szeretlek, akkor mért félsz attól hogy bántalak, és én mért félek attól hogy elhagysz? – adott egy apró puszit a számra, és átölelt. Ezer évvel éreztem magam öregebbnek, mégis most először fogtam fel, hogy ez tényleg ennyire egyszerű.

- Bravó. Oszkár díjas alakítás bátyuskám… - egy gúnyos hang hallatszott az ajtó mögül, és mire Yuji elengedett, már meg is jelent az ajtóban Tora könnyáztatta arca. A szeméből harag sütött, és Yujira meredt. – Azt hittem megbeszéltük! Mielőtt hazavittem volna bemutatni megmondtam hogy ne tedd ezt! – üvöltött- AKKOR MÉRT?!

- Tora nyugodj meg, had mondjam…

- Becsaptál!  Megbíztam benned, és te becsaptál! – egyre szomorúbb és elkeseredettebb volt Tora hangja, én meg kapkodtam a fejem a két testvér között és semmit se értettem.

- Nem csaptalak be Tora, nem ígértem neked semmit! – Yuji is kezdte elveszíteni a hidegvérét, felkelt az ágyról és megállt Tora előtt. Szinte ijesztő volt ahogy a két annyira egyforma arc farkasszemet néz egymással.

- Azt mondtad, segítesz! És nem azt, hogy…. GYŰLÖLLEK!

- Elmondanátok, miről van szó? – kérdeztem halkan, mire Yuji elfordította a fejét és megállt nekem háttal. Nem akart rám nézni. Tora viszont harciasan rám meredt. És neki kezdett…

- Mikor aznap találkoztunk én tudtam jól ki vagy, kicsi korunktól kezdve ismertük a munkáid Yujival, tudtuk hogy nézel ki. Mikor leültem melléd mindent, tudtam.. azt is, hogy meleg vagy. De azt hittem ez nem lesz akadály, hogy majd belém szeretsz – remegett a szája széle, én meg borzadva meredtem rá - ideköltöztem…. És azt hazudtam, hogy leszbikus vagyok, így nyugodtan meletted lehettem. Elmeséltem Yujinak… ő is nagy rajongód volt.. emlékszem mindig azt mondta „ Kazoma Mizuki az egyetlen olyan yaoi mangaka, aki reálisan rajzolja meg két férfi szexuális kapcsolatát, anélkül hogy az érzelmek rovására menne” .  Mégis megígérte hogy nem kezd ki veled, sőt hogy segít nekem. De ezek szerint hazudott – fordult a testvéréhez. Bennem meg egyre jobban összeállt a kép, az eleinte hideg, és aggódó testvért játszó Yuji a húga kérésére tette mindezt.

- Nem hazudtam, csak nem úgy sikerültek a dolgok, mint te akartad – mondta halkan Yuji a duzzogó gyerek hangján. Tora csak állt mellette szomorúan és csak sírt, sírt. Felkeltem az ágyról, odamentem hozzá és átöleltem.

- Ne sírj… ne sírj… - suttogtam neki, miközben ringattam

- Annyira szeretlek Mizuki…- mondta. Én a kezembe fogtam az arcát és kényszeríttettem arra,hogy rám nézzen.

- Én is szeretlek Tora – Yuji lehajtott a a fejét és elindult a lakásból kifelé – de Yujiba vagyok szerelmes! Sajnálom…- engedtem el a lányt. Yuji megfordult és vidáman nézett rám.. a hüppögő Tora elfutott mellettem és kirohant a lakásból.

- Tora!- üvöltöttem utána

- Hagyd Mizuki… majd megbékél… mindig is makacs volt.

- Nem is tudom kire hasonlít ebben – vontam össze magam előtt a karomat.

- Szóval ez azt jelenti, hogy te meg én… - sétált oda hozzám Yuji a szokásos megnyerő párduclépteivel.

- Ez nem jelent semmit, azt meg főként nem! – pirultam el a gondolatra, mert már megjegyeztem mit jelent nála ez a járás.

- Naa Mizuki… - dörgölőzött hozzám, mint egy elfuserált kiscica.

- Yuji…. Mit csinálsz!? Héé mi lesz azzal, hogy nem vagy türelmetlen? Yuji!

            Nos a mi történetünk itt véget ér. Hogy mi lett Toraval? Ismeritek a fiú történetét, aki farkast kiáltott? Így van ezzel ő is. A szomszéd iskola matektanárnőjével Hamanoval. Nagyon kedves és gyönyörű nő. Sokszor szoktunk eljárni négyesben. Megfordulnak utánunk, mikor együtt vagyunk, és hallom a suttogást „nahát milyen szép párok” hát még ha tudnák ki kinek a párja. Többé nem gondolunk a múltra. Csak élünk, és szeretünk… hiszen ez a fontos... nem?

Élni és szeretni EndJ