- Karesz, tudsz róla mennyi az idő?! – támadott nekem egy nagyon mérges Atis

- Ha az órám jól jár, akkor hajnali két óra tíz perc, hat másodperc, hét másodperc, nyolc má..

- Karesz kora este mentél el, ahhoz a szemfényvesztőhöz.

- És? – kérdeztem unottan, és kicsit vontatottan. Az alkohol hatott.

- Aggódtam érted bazd meg!

- Van az úgy néha – mondtam, miközben kibújtam a cipőmből, és a szobám fele vettem az irányt.

- Karesz te nem szoktál inni – jött utánam Atis rendíthetetlenül.

            Én megálltam a szobám közepén. Villanyt nem kapcsoltam Ránéztem Atisra akinek csak a sziluettje látszódott az ajtófélfának dőlve. Megnedvesítettem az ajkam. Zsibongott, és ez valahogy hihetetlenül viccesnek tűnt.

            Kibújtam a pólómból, és már a farmerem kigombolásánál tartottam, mintha csak az ajtóban ácsorgó lakótársamnak műsoroznék.

- Karesz! – hallottam egy figyelmeztető hangot.

- Mi a fasz van?

- Ezt inkább én kérdezhetném. Nem szoktál inni, és nem hiszem, hogy valaha célod lett volna, hogy az ágyadba rángass.

- Változnak az idők – vicsorogtam rá. – Ha nem tetszik, akkor becsuknád az ajtómat kívülről?

- Mi a fenét mondott az a szipirtyó, amiért kifordultál a bőrödből?

- Nem szipirtyó volt. Egy nagyon kedves nő. És elfelejtettem fizetni – ezen valamiért megint nevetnem kellet, pedig csöppet sem volt vicces. Megvontam a vállam. – Majd holnap felhívom… - mondtam és elnyúltam az ágyamon.

- Mond el mi történt – ült le mellém a földre Atis.

- Olyan volt, mint az álmaim. Az inkvizítor megfenyegetett, hogy ha nem vallok Damian ellen, akkor meghal a testvérem. És én azt mondtam, hogy Damian csábított el engem. És láttam megégni, az orromban éreztem az égett hajának, bőrének, húsának szagát. Az a gyönyörű test megégett és a halálsikolya az én nevem volt, és nem tudom hogy ezzel árulójának üzent, vagy szerelmének…

- Ne gyötörd magad ezen – simogatta meg a karom Atis.

- Bassza meg én öltem meg! És nem csak akkor, hanem egyel előtte is, és lehet, hogy ezerrel előbbi életben is!

- Mi van?

- Volt egy „álmom az álomban”- om. Azt álmodtam, hogy egy görög vagy római vagy, mit tudom én milyen vezér vagyok, és halálra ítélem őt. És tudom, hogy szerettem, mert az a szeretet átitatta minden porcikámat. És a halálba küldtem.

- Karesz ez az egész egyre nagyobb hülyeség lesz! – mondta Atis.

- Meg kell őt találnom – ültem fel hirtelen, az alkohol bódultságát egy pillanat alatt magam mögött hagyva. – Bocsánatot kell kérnem, el kell mondanom hogy…

- Igazad van. Nem tudom nálunk heteróknál nem szokott menni csajozós szövegnek a „hello, én vagyok az a srác, aki már vagy 100 élet óta minden életben a halálodat okozza. Remélem most nem így lesz”. Karesz ez hülyeség. Nincs reinkarnáció. Meghalsz akkor vége. Ennyi. Nincsen helyes kis fényes alagút, nincsen következő. Meghalsz és ennyi.

- És ha nem? Atis mi van akkor, ha mindez nem hülyeség, ha mégis van élet utána, ha újra kezdődik, ha kapok még egy esélyt de, minden egyes alkalommal elrontom. Mindig hibázom, csak azt nem tudom, hogy mit – a végén szinte már csak magamnak beszéltem.

- Oké, szerintem beszélned kéne valaki olyannal, aki nem okleveles kuruzsló, hanem papiros dr-es doki.

- Nem vagyok őrült!

- Oh dehogynem. Egy merő őrület, amiről beszélsz, amin gondolkozol.

- Az neked őrület, hogy végre szerelmes vagyok?! – keltem ki magamból.

- Nem bazd meg az benne az őrület, hogy egy nem létező személybe vagy őrülten szerelmes – magyarázta egyre mérgesebben Atis.

- Ő létezik. És meg fogom találni! – mondtam mérgesen, majd felkeltem az ágyról, visszakaptam a pólómat begomboltam a nadrágom, gyorsan belebújtam a cipőmbe és kiviharzottam az ajtón, teljesen mindegy volt, hogy Atis hogy üvölt utánam.

Csak mentem, mint az őrült. Napközben nagyon meleg volt, de éjszakára lehűlt a levegő és borzalmasan fújt a szél. Csak mentem nem érdekelt, hogy szinte csíp. Már teljesen józan voltam, sehol sem volt az alkohol kábulata. Haladtam az utcákon, és észre se vettem, hogy a kedvenc kocsmám előtt kötöttem ki.

Nem vagyok nagy ivó, de néha beugrunk oda pár haverral egy sörre. Max kettőre. Nagyot sóhajtottam. Nem volt kedvem inni, mégis bementem. Tudtam, hogy vagy még két órán keresztül nyitva lesz. Annyi talán elég, hogy átgondoljam ezt az egész őrületet.

Leültem a bárpult egy csöndesnek ígérkező részéhez. Rendeltem egy sört és csak néztem magam elé.

Az járt a fejemben, hogy talán igaza van Atisnak az őrülettel kapcsolatban. Talán tényleg orvoshoz kellene mennem, mert ez az egész nem teljesen normális. Csak ültem a bárpultnál és néztem a sörömet, mikor leült mellém egy fiú. Nem volt nagyon szép, de pont eléggé. Vállig érő szőke haja üvöltötte magáról, hogy hajkiegyenesítővel nyerte egyenességét, és egy óra gondos beállítgatástól néz úgy ki, mintha csak véletlenül hullana sejtelmesen a szemébe.

Arcra szép. Nem olyan lélegzetelállítóan gyönyörű, mint az álombeli Damian, de nem ronda. Megtetszett, és megkívántam azokat a vékony ajkakat, azt a kecses kezet. Azt a kicsit vékony de még így is arányos testfelépítést…

- Mért búslakodsz itt egyedül? - … és a hangját. Gyönyörű, mint a bársony. Kellett nekem akkor azonnal. És csak egy alkalomra.

- Tudsz jobb programot? – nyaltam meg az ajkam.

- Abszolút – mosolygott rám, majd kézen fogott, és elkezdett húzni a férfimosdó felé.

            Ahogy beléptünk, láttam az egy sornyi piszoárt és három fülkét. Elindult a leghátsó fülkéhez, behúzott maga után majd a csukott ajtónak döntött, és a karom alatt hátranyúlva bezárta az ajtót.

Minden egyéb hozzáfűzés nélkül, a számhoz hajolt és megcsókolt. Nyelve a számba csúszott, tenyere végigsimított oldalamon, majd egy kicsit hátrált, és a fülke egyik oldalának vetette a hátát. Minden világos volt, azt akarta, hogy én legyen az erőszakos, a határozott kettőnk közül. Hát megtettem. Fölé magasodtam, válla mellé támasztottam tenyerem, és ahogy a lábától felfele végigmértem, mire az arcáig jutottam, már nem az ő helyes pofikáját láttam. Nem azt a vékony ajkat, mesterien kócolt szőke hajat…

A sűrű vörös hajtömeget láttam, a hatalmas barna szemeket, a porcelánfehér finom bőrt, és az apró piros csókolnivaló ajkakat. Már nem az idegen fiút láttam, hanem Damiant, az álombeli gyönyörűséget.

De más volt az illat. Más volt a tapintás, ahogy hozzáértem, más volt a csók, mint álmomban, és ez az élmény eltüntette az álomképet. Újra az idegen fiú volt, akinek az ajkába haraptam, akinek pólóját felhúzva a mellbimbóját simogattam. Akinek a lába közé nyúlva a farmeren keresztül masszíroztam a farkát.

Kigomboltam a farmerját, és lehúztam róla. Megfordult, fenekét nekem tolta. Azt akarta, hogy megdugjam. És én is ezt akartam. Egy percnyi kielégülést, a szoros meleget, ami körbefon. Kellet az érzés, hogy ez még mindig ugyan az. Hogy a szex nem változott az álmok óta, hogy még mindig pont ugyan olyan jó egy helyes vadidegent megdugni, mint eddig.

Hogy nem jelent semmit, egy álom, ami szerelemmel kecsegtet, egy olyan álom, amiben nem csak a test volt nem csak ez, hanem volt benn valami, ami plusz. Valami, amitől a szép is ezerszer szebb. Valami, amitől akkor fel sem tűnt Damian combján lévő hatalmas heg. Valami, amitől az ezerszer jobb volt, mint az a fenék, ami akkor nekem nyomódott, invitálva, hogy tegyem meg, akkor ott egy koszos WC-ben…

Elléptem a sráctól.

- Bocs de nem megy – mondtam halkan.

- Azt ne mond, hogy nem állt fel, mert nem ezt éreztem – vigyorgott rám félig-meddig gúnyosan, és megszorította férfiasságom. – Vagy talán van valakid? – kérdezte most már színtiszta gúnnyal a hangjában.

- Igen van – mondtam és kiléptem a WC-ből a fiút otthagyva letolt nadrággal. A farkam kielégülésért lüktetett. Az a szőke rendesen megdolgoztatta az érzékeimet, és akkor az a részem, amivel amúgy gondolkozni szoktam, szinte ordított, hogy húzzak vissza és adjam meg neki, amit akart.

            De én nem mentem. Mert rájöttem arra, hogy ennek így nincs értelme. Persze borzalmasan élvezetes és jó, és pont ugyan olyan, mint azok a régi idők, amikor véletlenszerűen dugtam bárkivel.

Ugyan olyan értelmetlen, érzelem nélküli dolog, ami ideig-óráig isteni, de az az álom sokkal jobb volt. Sokkal jobb volt olyat ölelni, csókolni, aki iránt valóban éreztem valamit. Damian…

Visszamentem a pulthoz. Kifizettem a sört és hazaindultam. A szél egyre jobban fújt, és borzalmasan fáztam a pólómba.

Miután beléptem az ajtón, hallottam egy másik ajtót élesen csattani. Atis ezzel akarta kifejezni azt, hogy milyen borzalmasan haragszik rám. Az üzenetét teljesen átéreztem, és arra jutottam, hogy majd holnap kiengesztelem mindenért…

Lefeküdtem az ágyamra. Még a takarót sem húztam magamra, amikor már elkezdtem zuhanni az álomba. Nem olyan volt, mint az eddigiek. Olyan volt, mint ha egy szikláról dobtak volna le, és csak zuhanok, zuhanok, és nem tudom hova fogok megérkezni. Nem tetszett. Nagyon nem…