Az utc�n rohantam kereszt�l. Egyenruha volt rajtam.  Egy aut� r�m dud�lt, eln�z�st k�rve intettem neki, majd v�gre �t�rtem a t�loldalra.

Egy �reg �p�let el�tt �lltam. Tudtam, hogy ott benn van valaki, akit egy �ve keresek, az, akit mindig szerettem, �s akit �r�kk� szeretni fogok. Remegett a l�bam ahogy a rozzant l�pcs�n siettem felfel�. Nyikorgott az eg�sz, �s ha odafigyeltem volna, akkor tal�n rettegek, hogy leszakad, de nem figyeltem semmire, csak a sz�vem dobog�sa d�b�rg�tt a f�lemben.

Fel�rtem a m�sodik emeletre, egy hatalmas ajt� volt el�ttem. Kinyitottam. Nyikorgott az is, mint minden.

- J� napot! – k�sz�ntem hangosan.

- Mit akar itt? – �llt meg nem messze t�lem egy velem egy id�s fi�. R�vid borzalmasan g�nd�r v�r�s haja volt, hatalmas barna szemei, t�r�keny csontjai. Ezer k�z�l is felismertem volna…

- Damian! – ki�ltottam fel, �s hozz� futottam. Egy l�p�ssel el�tte f�keztem le. Megr�m�tett, amit az arc�n l�ttam.

- M�rt vagy itt? – remegett meg a sz�ja.

- Csak bocs�natot akartam…

- M�gis mi�rt? – v�gott k�zbe. – Bocs�natot akarsz k�rni… mert mindig ezt csin�lod!

- Milyen mindig Damian, hiszen a m�ltkor nem is eml�keztem. Miut�n meghalt�l, akkor lettek �lmaim. De most Damian…

- Ne h�vj �gy – v�gott k�zbe ism�t halkan.

- M�rt hogy h�vjalak?

- David.

            �vatosan r�mosolyogtam, �s l�ptem fel� egy f�l l�p�st. � a k�tszeres�t l�pte le h�trafel�. S�hajtottam.

- Hi�nyozt�l - suttogtam nem is neki, hanem a cip�m orr�nak.

- Te is nekem – s�gta vissza szomor�an, mire felemeltem a fejem �s elkeseredetten n�ztem r�.

- Hiszen magadhoz sem engedsz!

- Mert fogalmam sincs ki vagy.

- Pontosan tudod ki vagyok – mondtam komoran.

- Azt tudom, ki volt�l 200 �ve. Egy kir�ly, aki meg�letett… tudom, ki volt�l 100�ve. Egy fi�, aki nem tehetett m�st �s el�rulta az akkori �nemet…

- Damiant – suttogtam halkan, de nem foglalkozott azzal mit mondok.

- De ebben az �letben, most m�g a neved se tudom.

- Karl – mosolyogtam r� halv�nyan.

- �rvendek a szerencs�nek Karl. �s most, ha megk�rhetlek, menj el innen.

- Nem megyek! V�gre megtal�ltalak – mondtam hat�rozottan.

- Mond Karl te t�nyleg ennyire nem �rted? – n�zett r�m egyre m�rgesebben.

- Szeretlek.

- Te t�nyleg nem �rted – cs�v�lta a fej�t szomor�an. – Menj el, addig j� neked �s addig j� nek�nk.

- Ki az a nek�nk? – kaptam rajta a t�bbes sz�mon.

- Karl k�ny�rg�m, menj el, majd m�skor megbesz�lj�k ezt, egy jobb, alkalmasabb…

- �letben? Ezt akartad mondani? Mert �n nem akarok k�vetkez� lehet�s�gre v�rni – mondtam �s egyre k�zelebb l�ptem hozz�. � addig h�tr�lt, m�g megakadt h�ta egy szekr�nyben. �lla al�, ny�ltam hogy arc�t magam fel� ford�thassam.

            Nem azt l�ttam a szem�ben, amit v�rtam. Azt hittem f�lelem fog fogadni, de �letemben nem t�vedhettem enn�l nagyobbat. A tekintete �szint�bben �s minden elmond�bban besz�lt hozz�m, mint szavai. T�k�letesen t�kr�z�dtek benne a gondolatai. Azt akarta, hogy vagy cs�koljam meg, ezzel porba d�ntve az �sszes v�dfal�t, mert m�s v�gya sincs, mint velem lenni, vagy menjek a k�zel�b�l, mert � maga fogja megtenni.

            Eleget tettem a n�ma foh�sznak. Ajkamat lassan az �v�hez �rintettem. Puh�n szinte simogatva. Perzselt m�g ez az apr� �rint�s is, bal kezem a derek�ra cs�sztattam, jobb kezemet finoman a tark�j�ra, �s h�velykujjammal simogattam arc�t. � k�vetelte a cs�k elm�ly�t�s�t, �s halkan felny�g�tt mikor nyelvem v�gre tal�lkozott nyelv�vel.

            Ugyan az volt, �s m�gsem. Ugyan az a hat�rtalan boldogs�g, amit csak akkor �reztem, ha �t tarthattam karjaim k�z�tt, mik�zben pontosan tudtam, hogy ez nem teljesen ugyan az. Mert nem lehet.

            Lassan �zlelgett�k a m�sikat. Nem volt benne semmi hevess�g, pedig ennyi id� ut�n azt hittem, ha v�gre megint �rezhetem �t, akkor az �nuralmam kidob�dik az ablakon, �s �n nem fogom tudni kord�ban tartani azt az �r�lt v�gyat, amit az �lmok kezdete �ta �rzek ir�nta. Vagy amit m�r ezer �ve �rzek, ha a k�zelemben van.

            Kicsit zih�lva v�ltunk el egym�st�l. Orrunkat �ssze�rintve n�ztem a szem�be. Csak b�multam az a gy�ny�r� barna szemp�rt, ami ennyire k�zelr�l nem egyszer� barna volt, hanem l�tsz�dtak benne az apr� arany vonalak. Annyira hi�nyzott, hogy azt hittem bele�r�l�k. Magamhoz h�ztam, �t�leltem, �s csak szor�tottam magamhoz, mintha magamba akarn�m olvasztani test�t.

- Karl nem kapok leveg�t… - suttogta halkan, mire laz�tottam az �lel�sen.

- Annyira hi�nyozt�l.

- Te is nekem. – Eltolt mag�t�l, hogy megint r�m n�zhessen.

- David! David! David! - futott ki a m�sik szob�b�l egy 8�v k�r�li kisl�ny. Ahogy megl�tott az arc�ra retteg�s �lt ki. Nem �rtettem m�rt f�l t�lem.

- Anna, nem kell f�lni. � egy bar�t, nem az�rt j�tt, hogy b�ntson – pr�b�lta m�r a szavaival nyugtatni a gyereket. Ell�pett t�lem a kisl�nyhoz, hogy k�zels�g�vel is oldja f�lelm�t.– Nem kell f�lni.

- De David �… � egy n�met katona!

            Mint amikor egy vaknak kiny�lik a szeme, �gy �reztem magam. Megl�ttam rajtuk a csillagot. A mindenn�l biztosabb jel�t annak, hogy �k zsid�k. Len�ztem az egyenruh�mra. Olyan volt az, mint az � csillaguk… a mindenn�l biztosabb jele annak, hogy egy n�met katona vagyok. A felismer�st�l s�rni tudtam volna. Addig a percig nem tudatosodott bennem a hely az id�, a n�v… Lerogytam a f�ldre, �s az arcom a tenyerembe temettem.

- Kicsit lassan �rted meg a helyzetet Karl – mondta szomor�an David, �s ahogy feln�ztem r� a tenyerem f�lig takar�s�b�l, l�ttam hogy mennyire szomor�. � azonnal �szrevette az egyenruh�mat, de �n nem l�ttam rajta a csillagot, a szem�ben m�lyen b�j� retteg�st.

- Zsid� vagy – mondtam ki, mintha nem lenne egy�rtelm�.

- Te pedig egy n�met katona – mondta, �s felnevetett.

- Nem �rtem, hogy min tudsz m�g nevetni.

- Csak �r�l�k, hogy v�gre r�j�tt�l, m�rt kell elmenned innen. Most! – hangja �les volt, a nevet�snek a morzs�ja se maradt meg benne. Szorosan �llt a kisl�ny mellett, �s csak arra tudtam gondolni, hogy vajon az � l�nya-e.

- Rendben David elmegyek. De nem az�rt, mert zsid� vagy. Akarlak, �s ezen nem v�ltoztat semmi. Az�rt megyek most el, hogy mindezt megem�szthesd.

- Csak menj m�r el – mondta elkeseredetten, �s r�m sem n�zett. �n elfordultam, �s kil�ptem a hatalmas nyikorg� ajt�n. Lesiettem a l�pcs�n, �s a h�zb�l kil�pve nekiszaladtam egy embernek.

- Az�rt enn�l j�… Karl?

- Franz? – kerekedett el a szemem r�gi bar�tom l�tt�n.

            Ezernyi eml�k villant fel. Mintha Franz nem csak bar�t lett volna. L�ttam, ahogy sz�ke haja sz�tter�l a p�rn�n, r�m mosolyog, cs�kra invit�l… a fen�be.

- Karl istenem de r�gen l�ttalak! – nevetett r�m, �s meg�lelt. Az �lel�se nyugtat�. Nem �gy, mint a szerelmed�, ink�bb egy csal�dtagra eml�keztet.

- R�gen volt – h�z�dtam el t�le. Mire sz�rakozottan b�lintott.

- R�gen. Nem j�ssz fel egy k�v�ra? Itt lakom nem messze – mosolygott. Gy�ny�r� k�k szemeiben nem a r�gi boldog egy�ttl�tek aj�nlat�t l�ttam. Csak a bar�tot.

- Menj�nk – mosolyogtam r� vissza.

            Franz t�nyleg k�zel lakott. K�t utc�val arr�bb egy n�gy emeletes b�rh�z harmadik emelet�n. Ment el�ttem a l�pcs�n, mert egym�s mellet nem f�rt�nk volna el. Ahogy l�pett a nadr�g r�fesz�lt kerek fenek�re. Eszm�letlen�l j�l n�zett ki ruh�ban. Ruha n�lk�l m�r kev�sb�… a h�t�n volt egy hatalmas �g�si heg. Erre eml�kszem m�g most is. �s arra is, hogy amikor 16�vesen megismertem �t, m�r vele volt ez is. Engem valahogy sohasem zavart. Nem voltunk egym�sba szerelmesek, de j� volt vele. Ink�bb szoros bar�ti kapcsolat volt k�lcs�n�s �r�mszerz�ssel megsp�kelve, mint szerelem. Szerelmemb�l mindig csak egy volt ak�rh�nyszor �ltem…

- K�v�t vagy te�t? – k�rdezte Franz �s �n arra eszm�ltem fel, hogy a konyh�j�ban �llok.

- K�v�t. K�szi.

- Fura vagy. Tudom – tette maga el� v�dekez�en a kez�t –, f�l �ve nem tal�lkoztunk. De akkor is furcsa vagy.

- Csak elgondolkoztam. Azon, ahogy harcolunk. Ami�rt harcolunk. Akik ellen harcolunk... Franz te l�tod az �rtelm�t?

- Mire gondolsz pontosan? – k�rdezte nyugodtan, mik�zben letett el�m egy b�gre k�v�t.

- Te nem l�tod �gy n�ha, hogy f�lre vagyunk vezetve? Hogy valami nem stimmel az eg�szben.

- P�ld�ul? – kortyolt bele a k�v�j�ba. Az arc�n nem l�ttam semmilyen �rzelmet.

- K�t napja, egy zsid� f�rfit a szemem l�tt�ra l�ttek agyon a csal�dj�t pedig vitt�k tov�bb, ki tudja merre. K�t isten tudja milyen nyelvet besz�l� f�rfit r�ngattunk ki tegnap, a k�z�s �gyukb�l. Franz, p�r �ve ak�r mi is lehett�nk volna azok!

- Mi n�metek vagyunk Karl. Hitler h� szolg�i, a t�rv�ny betartat�i. Ne besz�lj furcsas�gokat, mert meg kell feledkeznem arr�l, hogy a bar�tom vagy.

            Elkerekedett szemmel n�ztem r�. Hova t�nt az alig t�z perccel azel�tti mosoly? Hova t�nt a j� bar�tom, �s m�rt t�nt el?

- Ha azt mondan�m, hogy egy zsid� f�rfival osztom meg az �gyam, akkor engem is agyonl�vetn�l?

- Ugye nem mondod ezt Karl? – h�zta fel a szem�ld�k�t. Megkaptam a v�laszt.

- Most elmegyek Franz. �s megpr�b�lom ezt a 10 percet kit�r�lni az eml�kezetemb�l.

- Am�g nem besz�lsz furcsa dolgokat, ugyan az a j� bar�tod vagyok, aki voltam – csillant meg a r�gi bar�ts�gunk eml�ke a k�k szemekben, de m�r tudtam, hogy a r�gi mosoly az �lel�s �s minden bar�ts�gok gesztus egy furcsa felvett p�z sz�lem�nye.

- �g veled Franz – suttogtam m�r neki h�ttal, �s kimentem az apr� lak�sb�l.

            Megint nyikorg� l�pcs�k voltak a l�bam alatt de a h�zb�l ki�rve nem futottam senkibe. Csak a saj�t rossz gondolataim nem hagytak nyugodni. Tudtam, hogy tal�n nagyobb bajt okozok Davidnak, ha visszamegyek hozz�. De �gy, hogy tudtam hol van, hogy n�z ki… Hogy az �lmokban szerepl� cs�kok eml�ke, �g�en val�ss� v�lt, m�r nem tudtam elengedni.

            Rosszabb id�szak volt ez a szerelemre, mint b�rmelyik el�tte l�v� �let. Csak annyit kellett volna tennem, hogy nem megyek vissza. Nem keresem t�bbet… Meg�lltam, lassan szembefordultam a fallal, �s elkezdtem a homlokom a kem�ny t�gl�nak �tni. Az els� k�t �t�s ut�n m�r sajgott a fejem, �s semmit sem �rtem el vele. A gondolatok nem r�z�dtak a hely�kre, a kerekek nem akartak helyesen forogni. Hazaindultam, azzal a biztos tudattal, hogy m�snap reggel az els� utam Davidhoz fog vezetni.