- Mondtam, hogy ne gyere vissza – mordul rám gonoszan.

- Ragaszkodóbb vagyok a legragaszkodóbb ragacsos akárminél – mosolyogtam rá az ajtóból.

- Ugye nem jössz be?

- De szeretnék.

- Még akkor is, ha nincs semmi amivel megkínálhatnánk?

- A társaságod nekem pont elég.

- Mért mondasz ilyet? – hajtotta le sóhajtva a fejét.

- Mert így gondolom – mondtam még mindig mosolyogva, ő pedig elállt az útból. Beléphettem a lakásba.

            Most nem cövekeltünk le a hatalmas előszobában. Négy ajtó közül a bejáratival szemben lévőt céloztuk meg. Ahogy beléptünk az tűnt fel először, hogy borzalmas meleg van. Egy konyha volt ahol négy ember halkan beszélgetett. Jöttünkre azonnal elhallgattak.

- A katona! – suttogta az előző nap megismert kislány sápadtan, és egy fiatal nőhöz bújt szorosan.

- Karl, bemutatom a családomat. Az apám, az anyám, a nővérem, és a lánya. Vele tegnap már találkoztál.

- Jó napot – mondtam halkan.

- Mit művelsz David? – kérdezte mérgesen az apja.

- Az otthonunkba engedsz egy… egy… - folytatta az anyja.

- Jó barátot? – kérdeztem félénken. – Én nem akarok önöknek rosszat. Csak David közelében akartam lenni.

- Az olyanok mint maga nem szoktak barátkozni az olyanokkal, mint mi – mondta mérgesen az apja.

- Nem egészen értem, mi a különbség.

- A nyolc éves unokám ahogy meglátja magát halálra váltan bújik az anyjához. Még ő is érti mi a különbség közöttünk… maga vagy nagyon buta, vagy vak.

- Apa! – kiáltotta David mérgesen. Én teljesen nyugodtnak éreztem magam.

- Én csak sze… - már a nyelvem hegyén volt hogy megmondom, szeretem Davidot, és az se érdekel ha el akarnak tiltani tőle én maradok, de máshogy döntöttem. – Szeretném ha béke lehetne. Nekem maguk nem ártottak én se önöknek Uram. David régi jó barátom, amin nem változtat semmi.

- Maga a fajtámat mészárolja, és azt várja elhiggyem, hogy békét akar?

- Én… ne.. én… - dadogtam megsemmisültem, mert pontosan tudtam, hogy igaza van.

            Egészen addig amíg életem szerelméről ki nem derült, hogy zsidó ez az egész nem érdekelt. Katona voltam. Tettem amit parancsoltak, és nem kérdőjeleztem meg. Meg kellett volna. Ellen kellett volna szegülni, és azt mondani,  „nem én nem ölök meg senkit”. Nem tettem… bűnös vagyok…

- Apa hagyd ezt abba. Karl ugyan úgy nem választotta ezt mint mi. Csak tette a dolgát. Ne bántsd őt azért amit tett, csak próbáld elfogadni, hogy nincs benne rossz szándék – hallottam magam mellől David halk kérlelő hangját.

- David… Apádnak igaza van. Hogy várhatnám el, hogy bízzanak bennem, mikor néha én se bízom magamban? – sóhajtottam szomorúan. Mire Davis apjának arca végre földerült.

- Legnagyobb erőség elismerni gyengeségünk. Üljön le közénk -  invitált kedvesen.

- Mi inkább bemennénk a kisszobába, van pár megbeszélni valónk – mondta David, és elkezdett kihúzni az ajtón. Visszaérkeztünk az előszobába. És egy a konyhától távolabb eső ajtón léptünk be.

            A kisszoba elnevezés, teljesen tényszerű volt. Ágyat nem tartalmazott csupán egy nem túl széles, nem túl vastag matrac volt a földön, két pokróccal leterítve. Ebben ki is merült a szoba bútorzata. Ahogy beléptem szinte ráestem a matracra, mellette meg csak egy apró sávban lehetett elhaladni a szemben lévő ablakhoz, ami be volt deszkázva. A deszka résein át besütött a nap halvány derengésbe vonva a szobát… elnézést azt az egérlyukat.

            David meglökött, és a matracon találtam magam. Belépett mögöttem az ajtón, majd azonnal mászott is hozzám. Ajkát az ajkamra nyomta. Nem csók volt, csak egy hosszú puszi.

- Nagyon csendben kell lennünk… szinte hangtalannak – susogta szinte a számba, majd hevesen megcsókolt. Hajamba fúrta ujjait,  úgy húzott magához. Vad volt, olyan vad mint emlékeimben sohasem. A fogunk összekoccant, én pedig kuncogva húzódtam hátra.

- Lassíts David…

- Szerintem ezt se mondtam még soha nekem – nevetett fel édesen.

             Szemem teljesen hozzászokott a félhomályhoz. Végigsimítottam arcán, pont úgy bújt tenyeremhez mint az emlékeimben. A hajába túrva ugyan az a selymes puhaság fogadott csak rövid és göndör kiadásban. Egymással szemben térdeltünk. Magamhoz húztam és átöleltem. Nyakába fúrtam arcom és éreztem, ahogy mint egy boldog aura körbevesz az illata.

            Lassan húzódott el tőlem, de nem ment messzire, csak meghagyta nekem a kezdeményezés lehetőségét. Mosolyogva nyúltam tarkójához. Belefúrtam kezem a melegbe, majd lassan magam felé húztam. Finoman szívogattam alsó ajkát, amitől halkan nyögdécselt. Másik kezemmel hátát karoltam át és teljesen magamhoz húztam. Boldogan simult karjaim közé.

- David, én nem siettetni akarlak, vagy bármi de baromi kényelmetlen a cipőm sarkán ülni – felnevetett, és azonnal szájára tapasztotta kezét. Még mindig mosolyogva feltápászkodott.

            Egy hang nélkül vetkőztünk le, csak az alsónadrágunkat hagytuk magunkon. Nem tudom miért, talán szégyenlőségből, csak valami utolsó „még visszafordulhatunk ha akarunk” önámítás céljából de rajtunk volt. Egymással szembefordulva feküdtünk vissza a matracra, az egyik plédet kényelmesen a fejünk alá hajtogatva.

            Egy ideig csak néztem gyönyörű szerelmemet, majd lassan közelebb húzódtam hozzá. Jobb kezemmel végigsimítottam oldalán amitől halkan felkuncogott, de belé is fojtottam nevetését egy csókkal. Helyeslően felmordult, és csak azt vettem észre, hogy rajtam ül, keze pedig mellkasomon játszik, futólag végigsimítva mellbimbómon. Halkan felnyögtem az érintésétől. Legördítettem magamról, és fölé kerekedtem.

            Birkóztunk a dominanciáért, ami valójában egy egyszerű játék volt csupán. A kezdetektől le voltak osztva ezek a lapok. Akkor lettem győztesnek kikiáltva mikor egy halk sóhaj kíséretében szerelmem elnyújtózott alattam, semmi jelét nem adva annak, hogy ellenére lenne a felállás.

            Óvatosan csókoltam ajkát, finom alig érintésekkel barangoltam be testét. A durva szöveten keresztül cirógattam férfiasságát, amitől számba nyögött. Akartam őt, és ő is akarta engem. De nem szerettem volna elsietni. Minden pillanatát kiélvezve becézgettem testét.

            Lába közé kúsztam, és levettem róla utolsó ruhadarabját. David alkarjára a támaszkodva figyelte, hogy mit csinálok. Amikor nyelvemet először érintettem duzzadt férfiasságához, fejét hátravetette, és ajkába harapott, hogy néma tudjon maradni. Gyönyörű volt. El akartam érni, hogy véresre marja a száját az édes kíntól.

            Amilyen mélyen csak tudtam számba fogadtam, nyelvemmel játszottam, rajta hosszú perceken keresztül, de nem engedtem, hogy elélvezzen. Benyálaztam az ujjam és bejáratát kezdtem el simogatni, óvatosan becsúsztatva előbb egy majd két ujjam. Felnéztem rá. Szemében valami furcsa tűz villogott, két kezével kapott értem, húzott fel magához, hogy megcsókolhasson. Éreztem a vér fémes ízét a számban. Tehát sikerrel jártam, és szegény tényleg már saját száját marcangolta élvezetében.

- Gyere… Kérlek… - suttogta elhaló hangon megszakítva csókunkat.

            Hát lehet egy ilyen kívánságnak ellenállni? Jobban felhúztam a térdét, farkam bejáratához igazítottam, és óvatosan haladtam, szinte milliméterről milliméterre egyre beljebb.

- Lazíts… - mormoltam a fülébe halkan, és láttam ahogy sután bólint, majd vett egy mély levegőt. Annyira édesen próbálkozott. Megint szájába harapott de tisztán láttam, hogy most nem azért, mert annyira jó lenne.

            Megcsókoltam. Nyelvemmel először ajkáról tűntettem el a vért, majd megkerestem nyelvét. Már a mennyekben voltam a csókjától is, de akkor végre egy utolsó előrelökéssel tövig benne voltam.

            Lassan fogtam neki szeretkezésünknek. Finoman mozdítva csípőmet koncentrálva arra, hogy lökéseimmel megleljem azt a pontot, amikor végre neki is jó lesz. Hamar ráleltem. Szemét szorosan zárta, fejét hátravetette pont úgy mint amikor először érintettem nyelvemmel.

- Gyönyörű vagy – suttogtam, mire egy hálás mosolyt kaptam, két ölelő kart, és egy puha ajkat ajkamra.

            Szinte észre se vettem mikor ragadott el a szenvedély. Egyik pillanatról a másikra gyorsult fel mozgásom, és éreztem, hogy nem bírom már sokáig. Lenyúltam közénk férfiasságáért, és azt masszíroztam, miközben egyre közelebb értünk a gyönyörhöz. A vállamba harapva folytatta el kiáltását amikor elélvezett.

            A lehető leghalkabban próbáltunk visszatalálni a normális légzéshez. Ami minden kétséget kizáróan pokoli nehéz volt.  Óvatosan húzódtam ki belőle, majd mellé feküdtem. David azonnal bújt hozzám, mintha fontosabb lenne az, hogy egymáshoz érjünk mint maga a légzés. Fontosabb is volt.

- Köszönöm -  suttogta és egy puszit nyomott az arcomra.

- Mégis mit? – mosolyogtam rá.

- Hogy ennyire…

- Ne köszönd! – vágtam a szavába. – Szeretlek. Vedd természetesnek – mondtam és megcsókoltam.

- Uhmmm – fészkelte magát a közelebbnél is közelebb. – Akkor beszéljünk valami jóval kellemetlenebbről.

- Mire gondolsz? – néztem le rá összehúzott szemöldökkel.

- Ez az egész újjászületéses dolog. Te mire emlékszel?

- Az előző életünkre teljesen. Gyönyörű volt a hajad… és borzalmasan szúrja az ember hátát néhány virágnak a szára – suttogtam a fülébe. Óh igen az ominózus rét. Ő volt fölül. Mint valami istenség úgy nézet ki a szélben meg-meg libbenő vörös hajtömeggel, ahogy a csípőmön vonaglott.

- Érdekes nekem inkább az maradt meg a fejemben, hogy ha megégetnek az rohadtul fáj… - morogta durcásan.

- David én nem éreztem azt, ahogyan az a nyamvadt máglya éget, de nekem is fájt.

- Tudom… láttalak, láttam ahogy sírsz – mondta és egy puszit nyomott az államra.

- Felejtsük el…

- Karl tudod, hogy nem lehet… ennek is ez lesz a vége – sóhajtott.

- Hogy érted ezt? – toltam el egy kicsit magamtól, hogy rendesen a szemébe nézhessek.

- Meg fogok halni.

- Nem hagyom! – mondtam szinte üvöltve a szavakat.

- Karl a mi szavunk itt semmit sem ér, főként amíg nem tanulsz a hibádból. Addig folyton ez jut majd nekünk.

- Egy jó éjszaka? – vontam föl a szemöldököm mérgesen.

- Nah, múltkor volt az több is…

- Kösz David, most sokkal jobban érzem magam. Honnan veszed, hogy most is ez fog történni?

- Türelmetlen vagy.

- Persze hiszen arról beszél, hogy meg fogsz halni!

- Nem most – mosolyodott el. – Bár most is, hanem előtte. Mindig önzően, és akaratosan kiharcolsz magadnak, ahelyett, hogy türelmes lennél. Mindig te cselekszel elsőnek, és amint meglátod az álmot őrülten kutatsz utánam pedig… lehet, hogy nem kéne – simított végig kedvesen arcomon, de én elhúztam a fejem.

- Hogy érted ezt? – suttogtam megtörten.

- Nem sokkal emlékszem többre, mint te. De azt tudom, hogy ez egy büntetés, azért amiért a kezdet kezdetén valaki olyané voltam, akitől nem szabadott volna elvenned és mégis megtetted. Én szerettelek már akkor is és szeretlek most is, de az örökös halálom az ára a te makacs türelmetlen fejednek.

- Most mit akarsz David, mit mondjak? Jöttek az álmok és... én csak azt éreztem, hogy nélküled semmi vagyok.

- Én se élek igazán nélküled Karl, de ígérd meg, hogy vársz. Nem türelmetlenkedsz, nem kapkodsz, és ezzel nem öletsz meg…

- Most se fogom hagyni, hogy meghallj – súgtam és még erősebben szorítottam magamhoz.

- Ezt hallgatom már ki tudja mióta – nevetett fel gúnyosan.

- Ha valaki végezni akarna veled, hát a karom közül kell kitépjen, mert nem hagyom. Nem hagylak David!

- Tudom… tudom… - suttogta majd megcsókolt.

- Fáradt vagyok – húzta el fejét, majd kényelmesen elfészkelte magát karjaim között.

- Jó éjt szerelmem – motyogtam a feje búbjának.

- Jó éjt – mondta, és elnyomta az álom. Nem sokkal később a ritmus, ahogy egyenletesen szedi a levegőt, engem is elaltatott.