4.
2010.03.21. 17:26
Napok óta pocsékul aludtam. Hiába húztam közel magamhoz Dracót, hogy szívének egyenletes dobogása, és szuszogásának dallama elaltasson, nem sikerült.
Ugyanis ő sem tudott aludni, és ha nagyon közel húztam magamhoz arrébb fészkelte magát, mondván amúgy is melege van… Ez nem azt jelenti, hogy szex megvonásban volt részem, de még az is olyan furcsa volt. Kapaszkodott a vállamba. Körmeit belém vájta, és szorosan bújt hozzám. De utána rögvest elhúzódott, az ágy szélére vackolta magát, és én képtelen voltam a teste melege nélkül elaludni! Ahogy túl halk légvételeit hallgattam, biztos voltam benne, hogy ő sem alszik. Azóta a patrónusidézés óta ment ez így. Lassan egy hét is eltelt, mégis Draco még mindig önmaga árnyéka volt csupán. A fiúk nem szekálták… nem ennél szerintem rosszabb az, hogy hozzá se szóltak. Ginny és Hermione próbált vele barátságos lenni, de Draco gyakorlatilag senkivel sem volt hajlandó beszélgetni. Még velem se. - Meddig csináljuk ezt? – csattantam fel egy este, mikor szokás szerint elhúzódott tőlem.
- Mire gondolsz? – kérdezett vissza, mintha fogalma se lenne miről beszélek.
- Draco ne tettesd a hülyét!
- Nicolas, nem tettetem a hülyét, de álmos vagyok, szóval kérlek hagyj aludni! – mondta fensőbbséges Malfoy-hangján.
- Draco Malfoy! Ugyan olyan jól tudod, mint én, hogy ilyenkor legalább 2órán keresztül nem szoktál még aludni.
- Nem tudom, miből gondolod ezt… – Megfogtam a vállát, hogy a hátára gördüljön, és végre láthassam az arcát is.
- Pontosan tudom a lélegzetvételedről, hogy mikor alszol, és mikor nem. És most mond el szépen mért vagy olyan, mint egy sündisznó.
- Csak nincs kedvem bájologni senkivel.
- Velem nem bájolognod kellene, csupán normálisan viselkedned. Kérlek, gyere ide. Nélküled én se tudok aludni. – Nyújtottam felé a kezem. Elmosolyodott. Azon a mosolyán, amit keveseknek szokott megmutatni. Én is régen láttam. - Bolond vagy – mondta, és közelebb húzódott hozzám. – Holnap megbeszéljük… - suttogta a karjaim között, és szinte abban a percben, ahogy elfészkelte magát, már aludt is. Pár perccel később végre én is elszunnyadtam, és napok óta először jól aludtam. - Jó reggelt! – öleltem meg anyámat a konyhába érve.
- Mi ez az érhzelemkitörhés Nicolas?
- Már meg se ölelhetem reggel az anyukámat? – kérdeztem ártatlanul és nyomtam egy puszit az arcára. A lányok rám somolyogtak. - Csak nem megtört a jég? - kérdezte suttogta Ginny.
- Majdnem – vigyorogtam rá vissza.
- Végre egy jó hír – mosolyodott el Hermione is.
- Mi ez a nagy sutyorhgás? – kérdezte anya.
- Semmi – válaszoltuk egyszerre, majd felnevettünk. Egész nap nem tudtam beszélni Dracóval. Igazából nem tudom ő alakította ezt így, vagy segítségére volt a jó tündér kereszt anyukája, de mindig el tudott kerülni. Hol éppen engem küldtek el valamiért, vagy valahova, hol neki volt dolga. Este a vacsoránál egymás mellett ültünk. Egészen derűsnek tűnt, még néha mosolygott is. Az egyetlen, aki borzasztó hangulatban töltötte a vacsoraidőt az Harry volt. Ha valaki hozzászólt, csak morrant egyet, és miközben Dracót szemlélte borzasztó ellenségesen úgy szurkálta a villájára a borsószemeket, mintha a hegyes evőeszközt éppen Dracóba mártaná. Igazából fogalmam sincs, hogy a késsel milyen elvetemült gondolatai lehettek… - Elnézést de, fáradt vagyok. Felmegyek a szobába - kért elnézést nem sokkal a vacsora vége előtt Harry. Még vetett egy gyűlölködő pillantást mellettem üldögélő kedvesemre, aki összerezzent a hidegzöld pillantástól, és már ment is ki… A vacsora végeztével természetesen én kaptam a mosogatást…
- Odafönn megvárlak - súgta a fülembe Draco, majd jó éjszakát kívánva ő is felment. - Nah jó, mi a franc baja van Harry-nek? - fordultam a lányokhoz mikor már mindenki elhagyta a konyhát.
- Csak egy kicsit feszült…
- Én azt mondanám, hogy be van rágva a szerelmedre!
- Ginny!
- Most mi van Hermione? Szépítéssel semmire se megyünk.
- De akkor se kellene így beszélned, Harry csak egy kicsit feldúlt, de azt hiszem nem indokolatlan az, amit érez.
- De Hermione! Abszolút indokolatlan, hogy úgy szurkálja le a borsószemeket mintha Dracót szurkálná! Háhá! Na ugye hogy megmondtam!
Mondanám azt is, hogy derűsen figyeltem a két lány veszekedését, de nem így volt. Szemöldököm egyre jobban összeráncoltam, ahogy kezdtek belemelegedni a vitába, ami gyakorlatilag nem szólt másról, mint Harry érzelmeinek árnyalatairól, de nekem közben nagyon rossz érzésem támadt. - Ne haragudjatok lányok de…
- Hogy miért?! Szerinted miért?!
- Oké figyelj, ha ennyire védeni akarod őt! Pedig úgy tudtam a bátyámmal jársz, nem vele!
- GINNY! Meg se hallották amit mondtam, ezért arrébb toltam őket, és elindultam az emeletre. A szobánk elé érve hangokat hallottam kiszűrődni. Szinte feltéptem az ajtót, de erre a látványra nem számítottam. - Te mocskos szarházi halálfaló! Miattad haltak meg, miattad hal meg mindenki! Te szemét féreg! A Kis Túlélő, a megmentőnk, éppen a kedvesem nyakát szorongatva nyomta őt le a földre, és fölötte térdelve verte Draco fejét a padlóba. Minden szava után hangosan koccant szerelmem feje, mintha csak nyomatékosítani akarná amit mond. Odarohantam és lerángattam Harry-t Dracóról, majd meglendítettem a jobb kezem, és úgy megütöttem, hogy sajgott bele az öklöm. Már-már mozdultam, hogy felemeljem, és tovább üssem, amikor Draco hátulról ráfogott a derekamra. A nyakán a gyönyörű fehér törékeny nyakán kirajzolódtak Harry ujjai, a szája fel volt repedve, és mégis könnyes szemmel nézett rám, és úgy tátogta. - Ne bántsd! Ne… neki is fáj. Térdre zuhantam mellé és átöleltem. Hangtalanul sírt a karjaim között. Mikor a többiek beléptek a szobába egy kiterült Harry-t (erős a jobb egyenesem), egy síró Dracót, és egy borzasztóan mérges engem találtak. Valaki megmondaná, hogy jutottunk ide? A Kis Túlélő, ex halálfalókat fojtogat, az ex halálfaló bőg, én a mindig segítőkész, csöndes jófiú pedig kiütőm a Kis túlélőt… Valaki azonnal adja vissza az életem!
|