- Mégis mi a jó fenére gondoltál te? – kérdeztem drága egyetlen szerelmemtől idegesen. És beletúrtam hajamba.

- Én csak, arra mikor először találkoztunk, aztán az első itt töltött éjszakámra, aztán a teg… - elvörösödött.

Ron és Harry csak a fejüket kapkodták. Gyorsan eltüntettem a mumust, és közben tünedezni kezdett a patrónus én is… nagy örömömre. Egyéb okoknál fogva nem szerettem, ha mindenki azt nézi, hogyan is nézek ki ruha nélkül.

- Sajnálom Nic… – dünnyögte Draco.

- De ez hogy lehet? Még sosem hallottam, hogy egy patrónusnak ilyen tökéletese ember alakja legyen! – Mondta Ginny.

- De előfordul… sokszor olyan személy, akihez nagyon kötődünk. Ez olyan, mint Harry szarvas patrónusa, azzal a lendülettel akár az apja is lehetne.

- És akkor mit jelent a halott Nic? – kérdezte Ron.

- Hát anyukádnak is halott formában jelentetek meg, mert fontosak vagytok neki. – folytatta a gondolatmenetet Hermione.

- Oké ezek szerint Nic fontos Dracónak… Brr még elgondolni is. Dracónak fontos valaki – Mondta Harry. Jesszum, a lányok már régen vigyorogva néztek Dracóra, és rám mikor a fiúknak még mindig nem esett le. Vártam mikor koppan.

- Szóval ezért kell bíznunk benne? – kérdezte mosolyogva Hermione.

- Igen. – mondtam és rámosolyogtam.

- Mi? Én ezt most… Úgy gondolod Hermione hogy Draco és Nic, hogy ők együtt… hogy… TE JÓ ÉG! – kiáltott fel Ron.

- Hű de lassan esik le nektek. – csóválta a fejét Ginny.

Draco csak állt csöndesen, fülig pirulva.

- Na ne ez képtelenség… azt akarjátok velünk elhitetni, hogy Nicolas, ami szeretett Nicolasunk, nem elég, hogy meleg, de egy ilyen aranyvérű pökhendi…

- Jól gondold meg, hogyan fejezed be a mondatot Harry – mondtam fenyegetően.

- … jófej sráccal van együtt? Ugye csak vicc? – nézett rám könyörgően.

- Nem, nem vicc. – szólalt meg halkan Draco. Mindenki ránézett, a lányok kedvesen mosolyogtak, de a két fiú úgy nézett rá, mint a véres rongyra.

- Draco… - suttogtam.

- Mondtam neked! Mondtam, hogy ez így nem lesz jó, mert persze ami jó az mért tartana egy hónapnál tovább… én mondtam neked! – lépett elém, és könnytől csillogott a szeme. Majd fogta magát és felrohant a lépcsőn.

- Micsoda hisztis hercegnő – mondta gúnyosan Ron.

- Na jó most telt be a pohár! – emeltem föl a hangom. – Mégis mit hisztek magatokról? Draco idejött, vállalta a halált, mert ha Lucius megtudja, hogy a mi oldalunkon áll szemrebbenés nélkül megöli. Itt maradt azért, mert én kértem, mert én megígértem neki, hogy megvédem, és higgyétek el nem pár hülye volt iskolatársától, kell tartania, de ahelyett, hogy elfogadnátok a segítségét, beletapostok, amikor csak tudtok! Igen szemét volt, de ti is vele. Igen aranyvérű, ahogy te is Ron! És igen szeretem őt, és ő is engem, és ha ezt nem tudjátok tiszteletben tartani, akkor rosszabbak vagytok minden halálfalónál!

            Néma csend ülte meg a pincét. Hermione tűnődött, a fiúk szégyellték magukat… volt is rá okuk.

- Rendben Nic, de lássd be, ez nem megy egyik napról a másikra. Hat év az hat év. – Mondta Hermione.

- Tudom, és persze megértelek benneteket is, csak… Szeretem őt, és azt akarom, hogy boldog legyen, de mostanság erre vajmi kevés esélyt látok, és rossz, hogy még ti is így viselkedtek. - mondtam halkan.

- Ki tudja? – kérdezte Ginny … az áldott jó Ginny.

- Tonks, Remus, és Bill.

- Bill miért? – kérdezte Ron. – Csak nem rátok nyitott? – kerekedett el a szeme.

- Nem, ne rémüldözz nem nyitott ránk, és Bill nagyon jó barátom. – mondtam, és már-már mosolyogtam. Mókás egy helyzet, ha más szemszögből nézzük.

- Más ne tudja meg? – tért vissza a tárgyhoz Ginny.

- Hát, ha kérhetem tőletek, akkor ne.

- Öhm, Nic, nem akarok ünneprontó lenni, de szerintem menj utána! – mondta Hermione. És én a homlokomra csaptam. A fenébe is neki most nagyon nehéz lehet.

            Szó nélkül fordultam ki a pincéből, és futottam föl a lépcsőn, ahol majdnem hasra estem.

- Csak eddig jutottál? – kérdeztem a lépcsőn búslakodó szerelmemtől, miután majdnem keresztül estem rajta.

- Reméltem, hogy utánam jössz – mondta hidegen.

- Csak, pár dolgot letisztáztam még…

- Nem kell magyarázkodni. Mindig ezt teszed – szomorúan nézte a lábfejét.

- Hé kettőnk közül nekem kellene megsértődnöm! Lemeztelenítettél! – mondtam ál felháborodva.

- Az, teljesen véletlen volt!

- Szóval kötődsz hozzám – mondtam.

- Mintha eddig nem lett volna nyilvánvaló - sóhajtott, térdére támasztotta könyökét, és kézébe temette arcát.

- Hé! Nézz rám!  Mi a baj? – emeltem meg az állát, hogy a szemembe nézzen.

- Haza akarok menni - mondta szomorúan.

- Itthon vagy – vágtam rá.

- NEM!

- De.

- Azért mert veled alszom egy ágyban ez nem lett az otthonom.

- Szóval, az a hely ahol velem vagy nem az otthonod, sokkal inkább az, ahol sötét van, és az arany bútorok ragyogása semmi melegséget nem sugároz… Ott olyan, mint egy frizsiderben!

- Nic, itt nem jó nekem. Én ebbe nem tudok beleszokni. Nem tudom fel fogni, mért kéne normálisan viselkednem azzal a szobányi pojácával, és nekem mért kell velük emberien beszélnem, nem sárvérűznöm, és nem vérárulóznom, ha nekik a legkedvesebb jelzőjük rám a mocskos halálfaló! – ahogy beszélt, hangja egyre jobban elvékonyodott, és könnyeivel küzdött.

- Gyere ide! – nyújtottam felé karomat, s ő védelmet keresve hozzám bújt.

- Én ezt nem bírom Nic, legalább annyira megmérgez, mint ami otthon volt. Nem ezt vártam a jó oldaltól…

- Amilyen az adjon isten olyan, a fogadj isten.

- Tessék? – emelte föl Draco a fejét és összevont szemöldökkel nézett engem.

- Mugli mondás… te gonosz voltál velük, most gonoszak veled.

- Mindenki meg tud bocsátani, mindenki túl tud lépni régi sérelmeken.

- Ők nehezebben.

- Még őket véded? – csattant fel mérgesen.

- Nem védek senkit, és mindenkit védek Draco.

- Engem nem érdekel ez az egész. Vissza akarok menni az otthonomba.

- És mit csinálsz? Magadra zárod a szobaajtót kedvesem? És ha kopogtat Lucius hogy késésben vagytok a Halálfaló gyűlésről mit teszel? Ha felizzik ez itt – ragadtam meg kezét -, rohansz a hívására, mint engedelmes kutyája, és ha a harc közben összetalálkozunk szemrebbenés nélkül megölsz engem is?

- Kegyetlen vagy! – nézett rám könnytől fátyolos szemekkel.

- Nem Draco, az élet kegyetlen mostanában.

- Nem akarok itt lenni, nem akarom, hogy a nap minden percében emlékeztessenek az összes elhibázott döntésemre, de nem akarok odamenni, és embereket ölni, bár ha jól látom itt is arra fognak előbb-utóbb felkészíteni – felelte epésen.

- Jah, tudod manapság a fehér oldal is inkább szürkés – mosolyogtam rá és kezemben fogott karjánál fogva magamhoz húztam. – Nem hagyhatsz itt Draco – suttogtam fülébe.

- Nem akarlak itt hagyni, de nem tudom, meddig bírok még itt maradni – suttogta vissza.

- Ki fogok találni valamit, hogy jobb legyen, rendben? – toltam el magamtól, hogy szemeibe nézhessek.  Sután bólintott, majd kibontakozott karjaim közül.

- Sétálok egyet – mondta, s minden egyéb szó nélkül felkelt a lépcsőről és elindult. Én tenyerembe temettem arcom, és nem tudtam mi az ördögöt tehetnék…

            Gondolataimból egy hűvös tenyér érintése a vállamon riasztott fel.

- Hermione? – néztem a lányra csodálkozva.

- Adj időt Nic. Neki és nekünk is.

- Nincsen Hermione. Ha valamiből most nincs, az az idő. Ha ti marjátok őt, ő pedig benneteket abból széthúzás van, és nem lesz egyedül, mert ha a fiúk ezt így folytatják Draco mellett áll majd Bill, az összes felnőtt, és én is. Nem ő lesz végül magányos, hanem ti.

- Hiszen vacillál Nic!

- Nem csak elkeseredett, mert elárult valami olyat, amit nem akart.

- Hogy együtt van veled.

- Hogy vannak érzelmei – mosolyogtam rá halványan a lányra.

- Nic, nem történhet az meg, mint Piton pro…

- Ne mond végig Hermione! Nem tudom, mi oka volt megbízni Dumbledore-nak Pitonban, de a legerősebb veriteserum se tesz olyan őszintévé, mint amilyen őszinte tud lenni Draco velem.

- Szereted őt? – kérdezte komolyan.

- Mindennél jobban.

- Nic nekem nagyon rossz előérzetem van. Nem tudom mi fog történni de nem jó, az biztos…

            Hermione nem hisz az előérzetekbe és én sem. De nem kellett üveggömb ahhoz, hogy az ember a közelgő háború idején már ne higgyen abban, hogy történhetnek még jó dolgok is…