- Szóval leszbikus vagy! És mégis mióta?- kérdeztem tőle vidáman miközben poharamba egy jó nagy pohár saket töltött.

- 17 éves korom óta. És te mióta vagy meleg? – kérdezte Tora csevegő hangon, én bezzeg félrenyeltem az italt.

- Hogy mi?! – kérdeztem 5perc köhögős-fuldoklós roham után. Nem mintha nem lett volna jogos a kérdése csupán meglepett.

- Ahol vettem a mangádat – mosolygott önelégülten -, a lány készségesen felvilágosított a legújabb pletykákról a magánéleteddel kapcsolatban, miszerint az utóbbi időben mindenki meglepetésére az utcán egy nővel láttak téged beszélgetni. A lány szerint az újságokba is benne volt hogy a nagy yaoi király talán még se a fiúkat szereti? – itt már majdhogynem kacagott.

Én fülig elvörösödve ültem. A hírei igazak voltak. Mármint a homoszexualitást illetően, az hogy már nem a fiúkat szeretem viszont aljas rágalom volt.

- Ne aggódj ezen Mizuki! Te a fiúkat szereted, én a lányokat.. tökéletes páros vagyunk! – nevetett rám barátságosan. – ne gyere, igyunk még!- és már töltötte is tele a poharam.

Így telt el az az este. Elmeséltem neki mindent, arról mikor jöttem rá és… és még sok mindent. Jó alaposan berúgtunk. Egy hétre rá hozzám költözött, mert kirúgták az albérletéből, az én lakásom viszont akkora volt hogy egy afrikai falu összes lakója békésen megfért volna egymás mellett. A gond egy szép nyári napon kezdődött.

- Gyere velem! – toppantott erényesen a lábával Tora.

- Észnél vagy? Dehogy megyek! – válaszoltam neki vissza egyre mérgesebben. Úgy veszekedtünk, mint a rossz házasok.

- Kérlek szépen Mizuki, ez apu születésnapja. Nagyon fontos nekem! És már meséltem nekik rólad, és az anyám is kíváncsi rád… naaaaaa!- váltott át kérlelő hangnemre. Mindig ezt csinálta, ha erőszakkal nem sikerült elérnie, amit akart.

- Muszáj? – néztem rá elkeseredve, de ő már vidám volt. Tudta hogy nyert.

- Igen, muszáj! Akkor holnap hajnalban indulunk. Innen autóval kb. 4óra az út. Jaaaj köszönöm Mizuki!- ugrott a nyakamba.

- Áhh ha menni kell hát menni, kell!

- Mizuki... Ne felejtsd el hogy a családomból senki sem tudja.. mindenki azt hiszi, hogy mi ketten együtt élünk, mint egy pár… kérlek ne mond el nekik… kérlek – sutyorogta még a fülembe. Majd nekilátott pakolni.

            Másnap reggel korán elindultunk. Az út hosszú volt és zötykölődős. Komolyan mondom, örültem mikor kiszálltam az autóból.

- Anya! Apa! De jó újra itthon! – ölelte meg Tora a szüleit. – Anya, Apa ő itt Mizuki. Mizuki ők a szüleim.

- Örülök, hogy megismerhetem önöket- hajoltam meg tiszteletteljesen. Bár nem kerülte el a figyelmem a szülei furcsa nézése a kinézetem miatt.

- Mi is örülünk, hogy megismerhetünk téged. – mondta Tora Apja és kezet fogott velem. Elmosolyodtam.

- Hát engem már senki se mutat be? – Hallottam egy gyönyörű mély hangot a hátam mögül, megfordultam és a földkerekség legszebb férfiját láttam a ház előtt ácsorogni, hanyagul zsebre vágott kézzel.

- Báttyuskám! – futott oda hozzá Tora, én meg levegőt se kaptam a döbbenettől, annyira de annyira szép volt! A fiú átölelte Torát de közben végig engem nézett gyönyörű fekete szemeivel – Bemutatom neked a barátomat Kazoma Mizukit! – azzal odavezette őt hozzám. Olyan járása volt, mint egy zsákmányra vadászó feketepárducnak.

- Ö… örvendek. – nyújtottam a kezem. Ő kicsit gúnyos félmosolyt villantott felém, majd elfogadta a kezem.

- Yuji vagyok. Tora ikertestvére. – Hát igen Tora ikertestvére… aki fiú, és balett táncos… azt hiszem ezen a ponton pecsételődött meg mindhármunk sorsa.